
A közlekedésbiztonság kérdése az ezredforduló óta az Európai Unióban abszolút elsőbbséget élvez. Ennek oka, hogy évente több mint 40.000 ember veszíti életét a közösséghez tartozó tagállamok közútjain, s százezrek szenvednek különböző jellegű sérüléseket.
Az EU 2001. évi Fehér Könyvének célkitűzései szerint 2010-ig 50 %-kal kívánja visszaszorítani a közlekedési balesetben meghalt személyek számát.
Magyarország 2004-ben elfogadott nemzeti közlekedéspolitikai programja a közösségi szándéknál enyhébb célkitűzéseket tartalmaz. E szerint nálunk a személyi sérüléses balesetek és a halálos áldozatok számának 2010-ig történő 30 %-os, valamint 2015-ig történő 50 %-os csökkentése a cél.
Békés megyében 2001-hez képest az idei évben 13 %-kal mérséklődött a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma, és 19-el kevesebb halálos kimenetelű baleset történt, ami 46 %-os csökkenést jelent.
Ez azt jelenti, hogy Békés megye jó irányban halad a vállalt célkitűzések teljesítéséért, de előttünk van még az őszi-téli időszak, amely közlekedési szempontból nagyon sok veszélyt rejt magában.
Az egyre rövidülő nappalok, az egyre gyakoribb korlátozott látási viszonyok a láthatóságra hívják fel a figyelmet. Fontos, hogy a járművek – ide értve a kerékpárokat is – rendelkezzenek az előírt világító berendezésekkel, és azok megfelelően működjenek is. Kerékpárosoknál, gyalogosoknál nagyon hasznos lehet a láthatósági mellény viselése, amely lakott területen kívül, sötétben és korlátozott látási viszony között kötelező is.
A megváltozott közlekedési környezet váratlan helyzet elé állíthatja a járművezetőket, éppen ezért időben fel kell készülni arra, hogy egyik pillanatról a másikra olyan időjárási és útviszonyokkal találkozhatunk, melyek a „nyári” vezetési stílustól lényegesen eltérő vezetéstechnikát igényelnek. A biztonságos vezetés egyik legfontosabb tényezője a helyes sebesség megválasztása.
Az őszi-téli időszakban nagyobb gondot kell fordítanunk a járművek műszaki állapotára, a jármű biztonsági berendezéseinek üzemképességére, használhatóságára. Át kell vizsgálnunk a járművek fékberendezéseit, a gumiabroncsok állapotát, a világító- és jelzőberendezések, ablaktörlő, ablakmosó, az utastér fűtő- és páramentesítő berendezések üzemképességét. Nagyon fontos a téli gumiabroncs, amely lágyabb összetételénél és mintázatánál fogva megfelelő tapadást biztosít, irányítható marad az autó, jelentősen csökken a fékút.
Ne feledjük azonban, hogy a létező legtökéletesebb technikával, biztonsági berendezésekkel felszerelt jármű vezetése, és sajnos szabályos közlekedés mellett is érhet minket baleset. Ezért nagyon fontos a biztonsági öv, és gyermek szállítása esetén a biztonsági gyermekülés használata.
Mindenkinek balesetmenetes közlekedést kíván:
a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság

























