Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az árpagyöngy

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2013. január 12. 13:00
Az árpagyöngy
A szellemi tevékenységet végzőknek, stresszes embereknek foszfortartalmával segít
Képünk illusztráció. Forrás: realfoods.co.uk

Az árpagyöngy, vagy másnéven gersli, hántolt, és méret szerint osztályozott árpa. (A gersli szó a német Gerste/árpa kicsinyített formája.)

Az árpa a tibeti, közép-kínai régió fontos gabonaféléje, a Himalájában még 4000 méteres magasság felett is megterem. Már a vikingek és a római gladiátorok is fogyasztották, erjesztett levét pedig az ókori Egyiptomban itták.

Az árpagyöngy gazdag vitaminokban (A, B1, B2, B5, B6), ásványi sókban (kalcium, vas, foszfor, kálium, szilícium), fehérjében és keményítőben.

Megfigyelték, hogy ahol sok árpát fogyasztanak, kevés a szívbeteg, tehát a szív és érrendszeri megbetegedéseknél kedvező hatású. Kedvezően hat az emésztésre, megelőzi a székrekedést, javítja a bélműködést. Vizelethajtó, méregtelenítő, lúgosító hatása is van. A belek és a kiválasztórendszer gyulladásainál is jó hatású.
A szellemi tevékenységet végzőknek, stresszes embereknek foszfortartalmával segít. Kedvezően hat a vércukorszintre, mivel lassú felszívódású szénhidrát, emiatt tovább biztosít teltségérzetet is. 

A rizshez hasonlóan készülhet belőle levesbetét, köret, rizottó, kása, dúsíthatunk vele főzelékféléket.

Az árpagyöngyöt érdemes felhasználás előtt néhány órára beáztatni, főzési ideje így is jó kétszerese a rizsének.

A lisztérzékenyek kivételével mindenki fogyaszthatja a következő ételeket.

 

Rakott karfiol árpagyönggyel (4 főre)

1 kg karfiol
15 dkg árpagyöngy
1 fej hagyma
2 db paradicsom
3 tojás
3 dl tejföl
20 dkg gomba
2 evőkanál olaj
5 dkg sajt

bors
oregánó

Az árpagyöngyöt 2,5-szeres mennyiségű vízbe áztatjuk kb. másfél órára. Ezután megsózzuk, és főzni kezdjük. Ha magába szívta a vizet és megpuhult, akkor hagyjuk pihenni az étel összeállításáig. A karfiolt enyhén sós vízben puhára főzzük. A hagymát, paradicsomot felkarikázzuk. A tojást kikeverjük a tejföllel, sózzuk, borsozzuk. A karfiol felét egy olajjal kikent tepsibe lerakjuk. Eloszlatjuk rajta a gerslit, a gombát. Erre jöhetnek a karikázott hagymák és paradicsomok. Enyhén sózzuk, oregánóval meghintjük. A tojásos tejföl 2/3-ával befedjük. Ezután betakarjuk a karfiol másik felével, elkenjük rajta a tojásos tejföl maradékát, és 5 dkg reszelt sajttal megszórjuk. Előmelegített sütőben 200 fokon 40 percig sütjük.

Energia:            2547 kcal
Fehérje:            89,7 g
Zsír:              129,4 g
Szénhidrát:          212 g

 

Zöldséges gersli (4 főre)

30 dkg árpagyöngy
20 dkg zöldborsó
20 dkg feta sajt vagy tofu felkockázva
10dkg trappista sajt
2 db paradicsom
1 fej hagyma
borsikafű
3 evőkanál olaj
só 

Az árpagyöngyöt 1-2 órára beáztatjuk. Az olajon üvegesre pirítjuk a hagymát. Hozzáadjuk a zöldborsót, amit kicsit megpárolunk. A megmosott, beáztatott gerslit leszűrjük, és a zöldborsóhoz adjuk. Sózzuk, és meghintjük borsikafűvel. Hozzáadunk 2 dl vizet, és fedő alatt kis lángon puhára főzzük. (Ha szükséges adjunk még hozzá vizet mindaddig, amíg puha nem lesz az árpagyöngy.) Ha már megpuhult, adjuk hozzá a  tofut és a paradicsomgerezdeket, és 5 percig főzzük még sűrűn kevergetve. Ha kész, reszelt sajttal meghintjük, és már tálalhatjuk is.

Energia:            2077 kcal
Fehérje:            70,5 g
Zsír:                109 g
Szénhidrát:          266 g

 

Jó étvágyat!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM