
Hosszabb ideje ismert, hogy a Gyulai Húskombinát súlyos nehézségekkel küzd. Magyarország keleti felén a Gyulai Húskombinát egyfajta hagyományt testesített meg. Sajnos már múlt időben.
A Kormány Húskombinátot 2012. augusztus 29-én stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté minősítette. Sajnos ez sem segített. A KPE-KPSZ Párt évek óta az éppen aktuális kormánynak újra és újra felvetette, hogy szükséges létesíteni egy olyan pénzügyi-gazdasági alapot, amely az ország számára a legfontosabb üzemek bedőlése, bedöntése esetén képes az üzemet az éppen mélyponton lévő vételáron felvásárolni és azt működő képessé tenni, majd privatizálni.
Azt tapasztaljuk, hogy a csődbe, vagy csőd közelbe került üzemeket mélyen értékük alatt értékesítik és ez annak a gyanúját is felveti, hogy a csődbekerült végeket előre kiszemelt vevők vásárolhatják fel. Ismereteink szerint most a Gyulai Húskombinát éppen 300 millió forintot "ér". Azt reméljük, hogy egy hatékony, gyors segítség még megmentheti az emberek munkahelyét. Valami nagyon nincs rendben.
A Kisgazda Polgári Egyesület nevében Dr. Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő

























