
Háromszáz dolgozójától válik meg a Gyulai Húskombinát Zrt., ezzel mintegy 50-60 főre csökken a Zrt. dolgozói állománya. A csoportos létszámleépítésről ma értesítette dr. Máté Istvánné felszámolóbiztos a kombinát üzemi tanácsát, mivel meglátása szerint nem tudja nyereségesen működtetni a céget. Dr. Máté Istvánné a kialakult helyzetre való tekintettel november 28-án, szerdán 13.30 órakor munkásgyűlést tart – értesült a Gyulai Hírlap.
A szakszervezeti egyeztetéseket követően december 3-án lesz lehetőség bejelentést tenni a munkaügyi központnak.
Jelenleg a készlet kiértékesítés zajlik, a bevételt a végkielégítésekre és a felmondás ideje alatti bérkifizetésekre fordítják majd. A Gyulai Hírlap információi szerint a Béke sugárúti telephelyen a szárazárugyártás teljes üzemben működik, a Kétegyházi üzemben pedig ugyan csúszással, de folyik a gyártás.
Az elmúlt héten már 29 dolgozóját elbocsátotta a cég, akkor még annak reményében, hogy a Törvényszéken megszületik a döntés arról, hogy a bevételek a hitelező bankokat illeti- e meg, vagy a cég számlájára kerülhet. A várt összeg mostanra elérte a 240 millió forintot.

























