
Harminc év után, 2013. január 1-től újra járási hivatalokban intézhetik ügyeiket az állampolgárok a megyei- és fővárosi kormányhivatalokon belül.
Mivel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fontosnak tartja, hogy a közigazgatási reformokkal összefüggő jelentős változásokról a vidéken élő emberek a helyi médiumokon keresztül tájékozódjanak, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter sajtókonferenciát tartott ma a minisztérium épületében.
A kormány 2010-ben elindított közigazgatási reformja mérföldkőhöz érkezik január 1-jével. Navracsics Tibor kifejtette, intézkedésük vezérfonala az volt, hogy az államigazgatás működése ne csak intézményi változások sorozatát jelentse, hanem valódi kultúraváltást, amelynek során az állam és az ügyét intézni kívánó polgár minden lehetséges találkozási pontját az udvariasság, az ügyfélbarát hozzáállás és fizikai környezet, a hatékonyság és precizitás jellemezze.
A minisztérium 2013 végére azt a célt tűzte ki, hogy a már működő kormányablakok számának megtízszerezésével az állampolgárokat szolgáló ügyintézési egységeket állítsanak szolgálatba. Az egyablakos eljárás révén átláthatóbbá, könnyebbé és hatékonyabbá válnak a folyamatok.
A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodások megkötésekor a települések vezetői pártállástól függetlenül szinte mindenütt felismerték azt, hogy a közigazgatás az emberekért van. Ennek megfelelően a megyei és fővárosi kormánymegbízottak szakmai szempontok alapján, példaértékű egyeztetés-sorozatot követően jutottak egyezségre a járási hivatalok fizikai kialakításáról.
- Meggyőződésünk, hogy a kultúraváltás hosszabb távú eredménye, hogy az államról való gondolkodás is megváltozik. Az eddigi problémaközpontúságot a bizalom váltja fel, amelyek ugyanúgy része a hatékony és udvarias ügyintézés, mint a család- és gyermekbarát közösségi terek létrehozása. A közigazgatási reform civilizációs dimenziója így hozzájárul az állami intézményrendszerbe vetett bizalom erősítéséhez is – mondta a politikus.
Dr. Szabó Erika területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár kifejtette, az ügyfélbarát állam megvalósítását az egyablakos ügyintézési rendszer bevezetésével fogják megvalósítani. A kormányablak lesz az a helyszín, ahol a földhivatali ügyektől kezdve a személyi okmányokig vagy a munkaügyi és családtámogatási kérelmekig több mint kétezer ügyben lehet eljárást kezdeményezni.
- Először a szervezetrendszert alakítottuk át. 2010-ben létrehoztuk a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokat, 2011-en a területi közigazgatási működő 33 szakigazgatási szervből 14-et a közigazgatási hivatalainkhoz kapcsoltunk. Így létrejöttek a kormányhivatalok, élükön a kormány által kijelölt kormánymegbízottakkal. Az országban 29 helyszínen megnyíltak 2011-ben a – 62 ügykörrel bíró – kormányablakok. Mindezek, udvarias felkészült munkatársakkal reggel 8 órától este 8 óráig fogadják az ügyfeleket. Az állam legkisebb területi egységei, a járások 2013. január 1-jével létre jönnek, s ezzel a szervezetrendszer készen áll a kormányablakok országos rendszerének kialakításához. Budapesten minden kerületben kerületi hivatal, vidéken 175 járás lesz a kormányhivatalok kirendeltségében. A területi közigazgatás történelmi léptékű átalakításának köszönhetően az ország több mint 300 helyszínén alakítunk ki kormányablakokat – összegezte az átalakítási folyamatokat az államtitkár.
A tájékoztatókat a megyei kormánymegbízottakkal történő szekcióülések követték.
Erdős Norbert, a Békés Megyei kormányhivatal kormánymegbízott elmondta, a járások felállítása minimális költséggel jár, a járási hivatalokhoz átvett eddigi önkormányzati dolgozók ugyanazt a feladatot fogják tovább vinni. Ennek megfelelően nem fog csökkenni az álláshelyek száma és a fizetésüket továbbra is a besorolásuknak megfelelően kapják meg a dolgozók. Az ügyfelek várhatóan észre sem veszik a változásokat azt leszámítva, hogy ügyeiket hatékonyabban és gyorsabban tudják majd elintézni. Ráadásul 2014. január 1-jétől az ügyintézési határidő 30 napról 21 napra csökken.









































