
A Magyarországi Románok Hagyományőrző Táncegyüttesének egy korábbi fellépésén. Fotó: Gyulai Hírlap Online
A gyulai Magyarországi Románok Hagyományőrző Táncegyüttese bekerült a Duna TV Fölszállott a páva című kárpát-medencei néptáncos vetélkedőjének legjobb 48 produkció közé.
- Négy hétvégén, 12 együttes mérettetik meg majd a középdöntőbe jutásért. A gyulai csapatért most szombaton, november 24-én 18.35-kor szurkolhatunk a Duna Televízióban. A felvételt másnap, vasárnap 17 órakor megismétlik a Duna World műsorán – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Cserháti Mihály együttesvezető.
A magyarországi román táncokat előadó táncegyüttest Barbócz Sándor vezetésével a szintén gyulai Békés Banda kíséri.

























