Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Nullából sikerek

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Christián László • SPORT • 2009. október 01. 00:00
Nullából sikerek
Lövészet

Egerben a korábbi hónapok négyfordulós KODEKO kupa befejező versenyét rendezték, majd másnap a Heves megyei nyílt bajnokság keretében rendezték a döntőt. A Gyulai Szabadidős Lövész Klub célzómesterei alaposan kitettek magukért, elsősorban a pisztolyos, valamint a puskás kategóriában. A IV. fordulót jelentő szombati napon Wild Ferenc a sportpisztolyosok között második, Mult István a központi gyújtású pisztolyosoknál harmadik lett. A vasárnapi döntő eredményeit a négyfordulós kupa körteljesítményeivel összesítve, a következő helyezéseket érték el lövőink: Egyénileg: Wild a központi gyújtásos pisztollyal 4., sportpisztollyal 3., Járosi Pál 4., kispuskával Mult 4. Csapatban: Gyula a pisztolyos központi gyújtásúaknál első, a sportpisztolyosoknál második. A Hevesi nyílt versenyben Wild mindkét pisztolyos szám aranyérmét megnyerte. Mult István kispuskás aranyával és központi gyújtásos pisztolyos bronzával szerzett dicsőséget. Sőt a 30 lövéses kispuskás 276-os körszáma az idei országos bajnok körszámától mindössze két körrel volt kevesebb.

Nem véletlenül sajnálkozott a kiváló sportember, hogy „0” forintos sporttámogatású egyesületük anyagi lehetősége nem tette lehetővé az OB-részvételt, társaihoz hasonlóan. – Ahova pedig eljutunk, azt saját erőnkből és néhány jótevőnk adója 1%-ából finanszírozzuk, fegyvereinket és lőszereinket is beleértve –mondta el Mult István.               

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)