
A Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) Békés Megyei Egyesülete szociális munkanapot rendez november 9-én. A megyei ünnepi program a Gyulai Várszínház kamaratermében lesz. Az ünnepi köszöntő megtartására Kocsis Józsefet, a SZIME elnökét kérték fel a szervezők, majd a Vadmadár című zenés életképet tekinti meg a közönség. A darabot Luigi Pirandello szövegeinek felhasználásával írta meg Mikó István, sőt az előadás zenéje is neki köszönhető.
Bagyinszki Zoltánné, a SZIME Békés Megyei Egyesülete elnöke a programválasztás körülményeibe avatta be a Gyulai Hírlap Online-t.
- A taggyűlés döntött a színházi program mellett, majd Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója segített a darab kiválasztásában és a szervezési munkátokat is lebonyolította – mondta Bagyinszki Zoltánné.
A munkanapra 170-200 főt vár az egyesület Gyulára.
























