Szőlőtermesztéssel már a középkori Gyulán is foglalkoztak. Az uradalom vár melletti szőlőskertjében évente két-három hordó bor termett. Szikszai Fabricius Demeter 1563-ban a települést felmagasztaló versében a gyönyörű virágoskertek mellett „a várost környező áldott szőlőhalmokról” külön megemlékezett. A hódoltság után újból benépesített Gyula német telepesei révén terjedt el ismét a szőlőművelés. A szőlőskertek Ajtósfokon, Aranyágban és a Körös bal partján húzódtak, de a Kálvárián és az aradi út bal oldalán is tőkesorok zöldelltek. 1840-ben már mintegy 1300 holdon folyt szőlőtermesztés. A magyargyulai gazdák földje legjobb esetben 900 akó bort adott, a németgyulaiak ellenben – ha jó termés ígérkezett – akár ennek az ötszörösét is előállíthatták. A bort azonban megfelelő pincék híján és a rossz kezelés miatt legfeljebb az első télen át lehetett eltartani, így aki csak tehette, mielőbb túladott a saját fogyasztást meghaladó mennyiségen.
A mezei rendőrségről szóló 1840. évi törvény előírásai szerint történt a XIX. század második felében is a gyulai szőlőkre felügyelő csőszök felfogadása. Az érdekelt gazdák egyike, de leginkább a hegybíró jelentette be a városi rendőrkapitánynál a csőszfogadás időpontját, amit templomok előtt közhírré tettek. A kitűzött napon az érdekeltek a kapitányi hivatalban megjelentek, majd egyhangúlag vagy szavazattöbbséggel megfogadták a csőszt, végül beírták a szolga nevét a csőszfogadási jegyzékbe, aki az esküt is nyilvánosan tette le.
A kalákában, társas munkában zajló szüret az éghajlati, időjárási viszonyoktól függően a Dél-Dunántúlon és az Alföldön Szent Mihály napján, Tokaj és Sopron vidékén általában egy hónappal később, Simon és Júdás apostolok névünnepén kezdődött. 1891-ben a bihari hegyi szőlők betakarítását október 16-tól végezték, ellenben Gyulán a rendőrkapitány a szüretelés határidejét jóval korábbra, szeptember 21-re tűzte ki. A hatóság a szőlőskeretekből a gyümölcs behozatalára öt útvonalat jelölt ki. A felvételi sátrakat a sugárúton, a Vereskereszt, az Erkel-malom, a vári cédulaház és a Bika kocsma mellett állították fel. A termést szeptemberben hajnal öt és este kilenc óra között, októberben pedig reggel héttől este hétig lehetett szállítani. A felvételi állomások egyikének érintése minden esetben kötelező volt. A gazda a szüret befejezését követően a behozatali bárcát a fogyasztási-adóirodában bemutatta, s ugyanitt vették nyilvántartásba a már kész must és a törkölyből kipréselt présbor mennyiségét is.
A szüret eredményességét, a termésátlagot sok tényező befolyásolta. A XIX. század utolsó harmadában az Európa-szerte komoly károkat okozó filoxéra- és peronoszpórajárvány Békés megyét és Gyulát is elérte, 1889 nyarán már Váriban is felütötte a fejét. A hozzáértők 1893-ban attól tartottak, hogy a bicerei, törökzugi szőlőkben rohamosan terjedő gyökértetű tíz éven belül az egész határt megfertőzheti. A védekezés leghatékonyabb módjának a szőlőragyával szemben a permetezést, gyökértetvesedés esetén a filoxéramentes, ellenálló amerikai alanyfajták meghonosítását tartották. A kérdés súlyát jelzi, hogy 1896-ban „a phylloxera által elpusztított szőlők felújításának előmozdítása tárgyában” törvény is született. A gyulai képviselő-testület már a rákövetkező évben, 1897-ben egy amerikai szőlővessző-szaporító anyatelep létesítéséről határozott. A ménesi királyi vincellériskola vezetőjétől kapott szakvélemény alapján a városi téglavető föld öt katasztrális holdnyi területén jelölték ki a telep helyét. A szükséges tereprendezést is elvégezték, és két ásónyomnyira felforgatták a talajfelszínt. A földművelésügyi minisztérium által ingyen biztosított 7700 Riparia Portalis fajtájú vesszőt másfél-másfél méter sor- és tőketávolságra ültették ki. A szőlőtelepet a mindenkori városi kertész – 1903-ban Pikó Ferenc – vezette, ő végezte a zöld oltást, kötözést, leszedést, tisztogatást, válogatást, végül az értékesítésről is gondoskodott. Az oltványeladás és a vadtermelés 1902-ben valamivel több mint kétszáz korona hasznot hozott.
Az óvintézkedéseknek köszönhetően a szőlőtermesztés a továbbiakban is sok gyulai család kiegészítő megélhetését jelentette. A Titz Reinhardt vezette Gyulai Hegyközség 1939-ben 410 tagot tartott nyilván. A szőlősgazdák ekkoriban 309 hold beültetett szőlőt műveltek meg, a termést túlnyomórészt friss szőlőként értékesítették. Ha az időjárás is kedvezett, jó minőségű must készült, ami „a klostenburgi mustmérőnek magas fokát érte el, oly fokát, aminő lapályszőlőnél csak elérhető”.
