Gyula város történetében jelentős esemény volt 1846-ban a tízágyas kórház átadása. A magánkórházként működő intézményben az ápolás ingyenes volt. A kórházat az 1855-ös árvíz pusztítása után adományokból, támogatásokból fokozatosan bővítették és 1878-ban a belügyminiszter megyei közkórházzá nyilvánította. 1890-ben nagyszabású építkezések kezdődtek, emellett kiszolgáló épületeket is emeltek. A régi kórházépületre emeletet húztak. Az építkezés eredményeképp a kórházi férőhelyek száma 124-re bővült.
A gyulai kórház elmeosztályának tarthatatlan állapota miatt 1897-ben a megye kórházi bizottsága arra kérte a belügyminisztériumot, hogy vegye állami kézbe a kórházat, vagy építessen állami költségen 200 ágyas elmeosztályt. A tárgyalások eredményeként az állam kilátásba helyezte az elmeosztály betöltését államköltséges elmebetegekkel, mire az 1897. évi októberi megyei közgyűlés megszavazta a 250 ágyas elmeosztály felépítését. A 250 elmebetegre méretezett elmeosztály 1898-ban épült meg. A fejlesztés elsősorban Lukács György főispán, Fábry Sándor alispán érdeme volt, de támogatta Niedermann Gyula lipótmezei elmegyógyintézeti igazgató, az állami elmegyógyintézetek országos felügyelője is.
Az új elmeosztály főorvosává dr. Pándy Kálmánt nevezték ki, akinek nevét később felvette a kórház. A nagy fejlesztések eredményeként 1900-ban a kórház már 530 férőhellyel rendelkezett. Gyula városában ennek köszönhetően számos munkahely jött létre, és az itt kezelt betegek is jelentős felvevő piacot jelentettek a helyi termelők szármára.
Egy 1933-as beszámoló szerint az elmeosztály az ország második legnagyobb elmeintézetének számított 666 ágyával. (A teljes kórházi ágyszám ekkor 1250 volt.) Ebből 48 az ápolók elhelyezésére szolgált. A személyzet a korabeli szokásoknak megfelelően a kórházban lakott. Az igazgató hetente ellenőrizte az ápolónők megjelenését.
Az osztályon az ágyak nagy száma ellenére is állandó volt a zsúfoltság. Az intézmény betegforgalma kiterjedt Békés megyén kívül Bihar, Csanád, Torontál, sőt részben Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyére is. A trachomás és a 15 éven aluli fiatalkorú elmebetegek az egész országból csakis ide jöhettek, mert az országban nem volt hasonló osztály. A betegek elhelyezésére az 1898-ban épült 250 ágyas osztály kevésnek bizonyult, így több épületben ápolták őket. A régi pavilonban működött a női és férfi zárt osztály. A földszinten gyógyítottak 90 férfi és 80 trachomás nőbeteget. Az emelet a „nyugtalan” betegek elhelyezésére szolgált. Ekkor már több évtizede megszüntették a cellákat, helyettük egy-kétágyas szobákat alakítottak ki. A második emelten a gyógyulófélben lévő és a fekvő betegeket helyezték el. A többi osztályrész négy-négy 12 ágyas kórteremmel rendelkezett. Az egész épületet egy nagy betegkert fogta körül, amelyhez a betegek által gondozott üvegházak és virágoskertek csatlakoztak.
Az elmebetegek kezelésében ekkor a munkaterápiának tulajdonítottak nagy fontosságot. Ezért az épület alagsorában a betegek foglakoztatására szolgáló szabó-, kosár- és gyékényfonó-, cipész- és asztalosműhelyeket alakítottak ki. Egy régi földszintes épület három kórterme fogadta be a nyílt osztályt, ahol 21 férfi beteg nappal önállóan tevékenykedett, és csak éjjel kaptak felügyelet. A külső telepen 16 férfibeteg konyhakertészettel foglalkozott. A betegek szórakoztatására több napi- és hetilapot járattak és külön betegkönyvtár is rendelkezésükre állt. A látogatóhelyiségben pianínó, hegedű, cselló és citera szolgáltatta a betegek megnyugtatásához a zenét. A városon átmenő vándor színtársulatok két-háromhavonként külön előadásokat is tartottak a betegek részére. A jeles napokon az ápoltak is rendeztek házi ünnepségeket. Sőt, az arra alkalmas gondozottak kísérettel a városban is sétálhattak, moziba és színházba mehettek. Az ápolószemélyzet száma a beszámoló szerint nem volt kielégítő. A mintegy 600 betegre 28 férfi- és 27 nőápoló jutott. A női osztályon négy irgalmas nővér látta el az osztályosi teendőket.
A kórház az azóta eltelt időszakban jelentős átalakulásokon ment keresztül, de a későbbi fejlesztéseknek is alapja volt az a nagyszabású bővítés, amit a maguk korának politikai és gazdasági játékterét jól ismerő Lukács György és Fábry Sándor irányított.
