Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A karfiol

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szalai Ilona dietetikus • MAGAZIN • 2012. október 06. 13:00
A karfiol
A benne található kéntartalmú vegyületek védelmet nyújthatnak egyes betegségekkel szemben
Képünk illusztráció. Fotó: Oláh Szabolcs

A karfiol a Közel-Keletről származik. Ismerték, szerették már a görögök és a rómaiak is. Ezután hosszú ideig feledésbe merült, majd a XVI. században jelent meg újra a genovai tengerészeknek köszönhetően. XV. Lajos – aki nagy karfiolkedvelő volt – uralkodása alatt nevezik el a király egyik kegyencnőjéről "à la du Barry"-nak a karfiolos ételeket.

A karfiol az egyik legfiatalabb zöldségnövényünk, amelynek fogyasztása csak a XX. század fordulója után terjedt el Magyarországon. Szerencsére szinte egész évben kapható, de a szezonja főleg nyár végén és ősszel van. A karfiolnak az egészséges táplálkozásban nagy szerepe van. Sok benne a C-vitamin - amit mélyhűtött állapotában is megőriz. Magas rosttartalma biztosítja az egészséges bélműködést. A benne található kéntartalmú vegyületek védelmet nyújthatnak egyes betegségekkel szemben.

A karfiol főzése során fenol és kénhidrogén keletkezik, ami az érzékeny embereknél puffadást okoz. Minél tovább főzzük, annál több ilyen vegyület keletkezik. A karfiol 10-15 perc alatt megpuhul, ezért ennél ne tartson tovább a főzési idő. Így nemcsak könnyebben emészthető lesz, de jobban megőrizhetjük értékes tápanyagait is.

A karfiol virág színe fehér, kis bézs árnyalattal. Sok más virághoz hasonlóan azonban ez a növény is tartalmaz pigmentsejteket, nevezetesen anthociántlila, bíbor és kék pigmentek. Ezen színanyagok, valamint folsav, B1, B2, B3, B6 tartalma erősíti az immunrendszert.

(Fűtés vagy fény hatására megtörténhet, hogy váratlan elszíneződés jelenik meg a karfiolon. Lúgos közegben, pl. meszes vízben, a flavonok megsárgulhatnak. Ha ezt szeretnénk elkerülni, elég a főzővízbe egy kis savas hatású citromlevet tenni, így a karfiol fehér marad.)

Sokféleképpen felhasználhatjuk: húspótló ételként rántva, vagy rakott ételek, leves, saláták készülhetnek belőle, de savanyúságnak eltéve is igen kitűnő.

S most következzenek a receptek:

 

Túrós rakott karfiol (4 főre)

1,5 kg karfiol
10 dkg túró
10 dkg sonka
5 dkg sajt
5 dkg snidling
3 dl joghurt

A karfiolt megtisztítjuk, megmossuk, és rózsákra szedjük. Fedő alatt, forrásban lévő, sós vízben, kb. 10 percig főzzük. A sonkát és a snidlinget apróra vágjuk, a sajtot lereszeljük. A túrót összekeverjük a joghurttal, és ízlés szerint sóval. Egy hőálló tálba beletesszük a karfiolt, megszórjuk a sonkával és a snidlinggel, ráöntjük a joghurtos szószt, és megszórjuk a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben megsütjük.

Energia:           1122 kcal
Fehérje:             79 g
Zsír:                37 g
Szénhidrát:          80 g

Kb. 1000Ft-ból elkészül.

 

Sajtos karfiol ropogós (4 főre)

1 közepes fej karfiol
2 közepes burgonya
1 csokor petrezselyem
10 dkg reszelt sajt
2 tojás
liszt
zsemlemorzsa

bors
szerecsendió
olaj a sütéshez

A karfiolt megmossuk, rózsákra szedjük, majd sós vízben puhára főzzük. A burgonyát is megfőzzük, majd krumplinyomóval összetörjük a karfiollal együtt. Hozzáadjuk a 2 tojást, a reszelt sajtot, az apróra vágott petrezselyemzöldet. Sózzuk, borsozzuk, és egy pici szerecsendiót is teszünk bele. Összekeverjük, és annyi lisztet teszünk hozzá, hogy egy jól formázható masszát kapjunk. Kis golyókat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk, majd forró olajban kisütjük.

Energia:           2312 kcal
Fehérje:           78,8 g
Zsír:             135,6 g
Szénhidrát:         160 g

Ennek az ételnek is kb. 1000Ft a költsége.

 

Csirkés karfiolsült (4 főre)

1 közepes fej karfiol
40 dkg csirkemell
3-4 tojás
3-4 evőkanál tejföl
15 dkg ementáli sajt

bors
szerecsendió
vaj

A karfiolt rózsákra szedjük, és megfőzzük sós vízben. A húst felkockázzuk, sózzuk, borsozzuk, majd serpenyőben vajon kisütjük. A leszűrt karfiolt hozzáadjuk a csirkéhez, és kicsit még tovább pirítjuk. Megszórjuk szerecsendióval. A tojásokat kikeverjük a tejföllel, 5 dkg sajttal, csipet sóval, borssal. Kivajazott tűzálló tálba belekanalazzuk a ragut, és ráöntjük a krémet. A tetejét megszórjuk bőven sajttal. Előmelegített sütőben addig sütjük, ameddig a sajt megpirul, és a tojásos krém megdermed.

Energia:           2533 kcal
Fehérje:          188,6 g
Zsír:             150,2 g
Szénhidrát:          71 g

1500 Ft-ból elkészülhet ez az étel is.

Jó étvágyat!

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM