Egy hónapja, 2012. augusztus 22-én még a saját lábán ment be Bandi bátyánk a gyulai kórházba, egészsége jobbra fordulását remélte. De állapota folyton romlott. Több kórházi osztályon gyógyították, családja otthon is ápolta. Mindhiába. Bandi bátyánk 2012. szeptember 19-én 14.45-kor itt hagyta ezt a világot.
D. Nagy András 1931. szeptember 2-án született Dévaványán. Életében Gyula városáért dolgozott. Még 2008-ban nyilatkozta nekem, hogy frissen végzett gépészmérnökként Gyulán kapott állást, így került a városba 1957-ben, a Gyulai Vízgépészeti Vállalat alkalmazta szeptember elsején. Azóta Gyulán élt. Idekerülésekor, szabad hétvégéin barangolt Gyulán, megtetszett neki a város, melynek kutatni kezdte történetét. A Munkácsy Mihály Ipari Szakmunkásképző Intézet tanáraként vonult nyugdíjba 1991 végén. A szakmunkásképzőben 1989-ben ő volt a vendéglátója a születő Erkel Ferenc Társaságnak, amely aztán meg is alakult november 6-án, az Erkel Ferenc születése előtti napon a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban.
Gyula 1999 óta kiváló polgárának 80. születésnapjára készült tavaly a város, az Erkel társaság, ekkor vettem számba a Mogyoróssy könyvtárban fellelhető könyveinek, cikkeinek, kéziratainak sokaságát. Érdeklődése felölelte Gyula történetének széles körét. Könyvsorozata jelent meg híres gyulai házakról, melyeket ő fogott beszédesre. Kutatta gyulai közéleti személyiségek, írók, tudósok, művészek életét, de legtöbbet Erkel Ferenccel és családjával foglalkozott. Ezért arany Erkel-emlékplakettel tüntette ki őt a város, amikor 80. születésnapján ünnepelte őt az Erkel társaság. Az Erkel Ferenc Társaság alapító titkára volt 22 éven át. A megújuló társaság idén, június 23-i közgyűlésén örökös tiszteletbeli titkárrá választotta. Az utolsó fénykép ezzel az oklevéllel a kezében készült róla a könyvtár zeneműtárában, az Erkel társaság székhelyén.
Talán igaz: úgy hal meg az ember, ahogy élt, aminek élt. Bandi bátyánk élete az Erkel-kutatás, az Erkel társaság volt. Épp halála napján kereste fel tüdőkórházi betegágyánál a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar: Erkel-műveket énekeltek neki, hátha meghallja, hátha eljut hozzá a szeretett dallamokon át az érte aggódás. Úgy tűnt, könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Az Erkel társaságból ketten látogattuk meg őt percekkel később. A kórterem ajtajából még láttuk utolsó szívdobbanásait, amiről akkor nem lehetett tudni, hogy az utolsók. Amint átléptük a küszöböt, és köszöntöttük, Bandi bátyánk megszűnt lélegezni. Egy sóhaj nélkül halt meg. Olyan szerényen, tisztelettudóan, ahogy élt.
Nem látjuk őt többé, ahogy botjára támaszkodva igyekszik a gyulai nagyhídon át a városházára, a könyvtárba, hogy intézze, ami csak erejéből telik. Már csak a könyveiből üzen nekünk, a fotóiról néz vissza ránk. Bátorítóan, hogy ne feledjük: a tisztességes munka soha nem vész kárba.
D. Nagy András Erkel Ferencre, az Erkelekre emlékezve szívesen idézte Arany János Széchenyi emlékezete című versét. Most neki szóljanak a sorok. ,,… Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl; / Hanem lerázván, ami benne földi, / Egy éltető eszmévé finomul, / Melly fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, / Amint időben, térben távozik; /…”
