Mint már korábban beszámoltunk róla, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. DAOP-2.1.3-11-2011-0002 számú, „Gyógyhelyi Turisztikai Desztinációs Menedzsment Szervezet fejlesztése Gyulán” című projektje részeként ősztől szezonélénkítő rendezvényeket tervezünk. A rendezvénysorozat 2012. szeptember 15-ével immár útjára indult, hiszen szombaton már ennek köszönhetően játszó- és alkotóházi programokon vehettek részt az apróságok a Rondella mellett, de volt mese, tánc, és funkypartival zárult az első hétvége.
Ezen túl 6 héten keresztül minden hétvégén szórakoztató programokkal várjuk az érdeklődőket a várkertben. Minden szombaton 17.00 órától Lurkósarok és mese csalogatja a kisebbeket, péntek és szombat esténként pedig nyáridézésként 19.00 órától helyi zenekarok koncertjei és táncos programok fűtik a hangulatot. 2012. szeptember 27-től ínyencségek is elérhetőek lesznek: a felállítandó sátorban kiváló gyulai ízeket kóstolhatnak a vendégek, illetve gasztronómiai programokon is részt vehet bárki. Jöjjön Ön is ki a várkertbe, hiszen ezen a héten pénteken a Jaffa, szombaton pedig a MaradaVad lép fel!