Kiss Ottó (író):
– Ha visszagondolok, a gyerekkort idézi fel bennem, nosztalgiát ébreszt, de ez a nosztalgia a gyerekkornak köszönhető és nem az iskolaköpenynek. Elviseltem – a szó mindkét értelmében. Általános iskolában nem kérdőjeleztem meg a létjogosultságát, később már egyre inkább, de viseltük, mert viselni kellett a középiskolában is, és a kritérium csak annyi volt, hogy kék legyen. Szerintem nincs értelme újra kötelezővé tenni, de nem is tiltanám, aki akarja, hordja, védi a ruhát, igaz, a köpenyt is meg kell venni, költségekben tehát ugyanott vagyunk. Én egyébként nem vagyok híve az uniformizálásnak, minden gyerek külön személyiség, iskolaköpennyel legfeljebb a külsejüket lehet egyformává tenni.
Kukár István (pedagógus):
– Különösen nagy kalandjaim voltak iskolás koromban a köpennyel kapcsolatban, erről a tanáraim mesélhetnének a legtöbbet. Például középiskolában négy éven át a tanári asztal fiókjában tartottam a köpenyt, a tornacipőmet és a tornagatyát is. Gondolhatják, milyen gyűrött és büdös volt az már harmadikra, de hát sehol nem volt az leírva, hogy vasaltnak és tisztának kell lennie. Diákként nem tetszett a köpeny, így tiltakoztam ellene. Manapság annyira globalizált és uniformizált a textilipar, hogy mindegyik gyerek ugyanúgy néz ki. Ezért mindegy, hogy hordanak-e köpenyt vagy sem. Talán akkor volna értelme, ha egy-egy iskolának identitástudatot erősítő, saját egyenruhája lenne.
A Gyulai Hírlap Online aktuális kérdésére Ön is válaszolhat a jobboldali SZAVAZÁS menüpontban.
