Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Lajos Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a Kohán Képtárban

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • S. E.KULTÚRA • 2012. szeptember 13. 20:02
Lajos Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából nyílt kiállítás a Kohán Képtárban
A jubileumi tárlaton a grafikus mintegy ötven alkotása tekinthető meg
Szabóné Baki Ágnes, Lajos Ferenc unokahúga a jubileumi tárlat megnyitóján. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő

Lajos Ferenc grafikusművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást Gyula Város Önkormányzata és a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. a Kohán Képtárban, ahol mintegy 50 képet tekinthetnek meg a látogatók. A helyszínválasztás nem véletlen, hiszen a művész jóbarátja volt Kohán Györgynek, akivel ugyanabban a művészeti iskolában tanultak Budapesten.

A tárlat megnyitóján dr. Németh Csaba, a kiállítás szervezője köszöntötte a megjelenteket, aki beszédében kiemelte, a művész meghatározó egyénisége volt a rendszerváltás utáni Gyulának, hiszen nemcsak művészként, hanem művészetszervezőként, a Dürer Társaság megalapítójaként és múzeumszervezőként is ismert volt. Az alkotó nemcsak önmagára gondolt, hanem kortársait is maga köré gyűjtötte, és egy jelentős gyűjteményt hagyott a városra - mondta a jubileumi tárlat házigazdája.

Lajos Ferenc rendkívül sokrétű művész volt, akinek alkotásait nehezen lehetne besorolni egyetlen stílusirányzatba. Képei egy részén az elveszett pogány, magyar mitológiát jeleníti meg, egyedi stílusú tusrajzain pedig egy-két vonallal fejez ki összetett témákat, gondolatokat. Dante Isteni színjátékához készült illusztrációi külföldön is megjelentek – derült ki dr. Németh Csaba szavaiból.

Szabóné Baki Ágnes, Lajos Ferenc unokahúga Fábián Irén képzőművész gondolatait idézve mutatta be a grafikust a közönségnek. A művészt – akit József Dezső indított el pályáján – ezernyi élmény kötötte Gyulához, amely nyolcvanadik születésnapján, 1992-ben gyűjteményes kiállítással köszöntötte. Lajos Ferenc két évvel később a városnak adományozta 113 saját alkotását, valamint Haranghy Jenő, Molnár-C. Pál, Lotz Károly, Illésy Péter, Dandé József 215 darab grafikáját, festményét. Az alkotónak mintegy 40 önálló kiállítása volt, munkássága elismeréseként megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét – hangzott el a beszédben.

A művész rokonától megtudtuk, a kiállítás különlegessége az a család tulajdonában lévő alkotás, amelyet a nagyközönség eddig még nem láthatott. Szabóné Baki Ágnes elmondta, szeretne egy emlékszobát létrehozni, ahol a festmények mellett a fennmaradt kéziratokat és személyes tárgyakat is ki lehetne állítani. A terv megvalósításához a művészetkedvelő támogatók segítségét kéri.

 

A tárlat egy hónapig tekinthető meg a Kohán Képtárban. A szervezők iskolai csoportok jelentkezését is várják.

 

Dr. Németh Csaba a Lajos Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett tárlaton. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Súr Enikő
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)