Negyedszázad munkái címmel Kerekes István sajtófotóiból nyílt kiállítás ma délután a művelődési ház földszinti galériájában. A megszámlálhatatlan fénykép Gyula város utóbbi évtizedeinek történelméről nyújt átfogó anzixot, az élet szinte minden területéről. A tárlaton bemutatott fotók közéleti-, egyházi-, sport-, természeti és kulturális eseményeken készültek, többek között művészekről, politikusokról, köztársasági elnökökről, miniszterekről, iparosokról és a közélet más szereplőiről. A Gyulai Hírlap egykori fotósának tárlatát dr. Gulyás Imre, az Önkormányzati és Oktatási Osztály vezetője nyitotta meg.
- Kerekes István 1982-ben szerzett fényképész szakvizsgát. Első rendszeres fotós feladatait a Vízgépészeti Vállalat Híradójánál és a Foaia Nostra román nyelvű újságnál kapta 1969-től, 1992-től 2006-ig fotóriporter a Gyulai Hírlapnál, emellett megjelentek képei a Békés Megyei Hírlapnál, a Magyar Hírlapnál, valamint számos könyvben is. Gyulán méltán érdemelte ki a „száguldó riporter” címet, hiszen mindenhol ott volt és minden eseményről készített fotókat, amelyeket elsősorban az újságok hasábjain láthattunk. Ez a mai kiállítás – talán kicsit korán – egy összegző munka, amely búcsúkiállításként lett beharangozva. Szerintünk és reményeink szerint ez még korai és elhamarkodott elhatározás – mondta beszédében dr. Gulyás Imre.
A fotóriporter lapunknak elmondta, harminc éve fotózik, hivatalosan 25 éve van a szakmában. Eddig 28 kiállítása volt, abból ez a 23. Gyulán.
- A kiállításon szerettem volna Gyula történelmének utóbbi negyed századát bemutatni s bár rengeteg fotó kikerült, még így is sajnos csak töredéke fért fel a képeknek... Mindig érdekelt a fotózás és a laborálás is. Ezeknek a képeknek a nagy részét még én hívtam elő, illetve nagyítottam. Ma, a digitális fényképezőgépek korszakában erre nincs szükség. Az azonban mindig érvényes, hogy egy fotósnál nem a gép a lényeg, hanem a szem. Fényképezéskor ott kell lenni, szakmai szemmel kell látni a megfelelő fényeket és elkapni a pillanatokat – mondta a Gyulai Hírlapnak Kerekes István, a „száguldó riporter”.
A város történelmét bemutató kiállítás szeptember 14-ig tekinthető meg.
























