
Több mint 300 településről érkeztek Gyulára nagycsaládosok, a Nagycsaládosok Országos egyesületének őszi találkozására. Az egyesület 25. évfordulóját ünnepli városunkban. A ma délelőtti megnyitón Székely Hajnalka elnök, dr. Görgényi Ernő polgármester és Szendreiné Dudás Ildikó, a Gyulai Nagycsaládosok Egyesületének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
- A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kiemelt figyelmet fordít az ország népesedési helyzetével kapcsolatos gondokra, és támogatni, bátorítani igyekszik minden olyan kezdeményezést, jó példát, amely a gyermekvállalást ösztönzi, illetve a gyermekes családok életfeltételeinek javítását szolgálja. Gyula Város Önkormányzata pedig – e célkitűzésekkel összhangban – kiemelt figyelmet fordít a nehéz helyzetben lévő és a gyermekeket nevelő családok megsegítésére. Egy valóban élhető várost szeretnénk kínálni az itt élőknek és egy ideális úticélt azok számára, akik családjukkal szeretnének kikapcsolódni – hangzott el a polgármester beszédében.
Székely Hajnalka elmondta, a nagycsaládosok a nyár folyamán harmadik alkalommal találkoznak. Májusban batyus családi napot rendeztek, a lakiteleki összejövetel valódi szellemi feltöltődésre adott alkalmat, a mostani program pedig a felhőtlen kikapcsolódást szolgálja.
Szendreiné Dudás Ildikó reményét fejezte ki, hogy mindazt a sok munkát és szeretetet, amit a programba fektettek, mindenki érezni fogja.
Nem lehetett elmenni amellett a gyönyörű család mellett, akik négy, három és fél éves gyermekükkel Budapestről érkeztek Gyulára. A Gyulai Hírlap kérdésére az anyuka elárulta, hogy Bernadett, Bertalan, Gábor és Péter mellett még két nagyobb fiúgyermeket nevelnek, egy 6 és egy 19 éves srácot. Ők a kisgyermekek miatt főként a zenés gyermekprogramokon vesznek részt, holnap pedig meglátogatják a - fővárosban is elismerésnek örvendő - Gyula Várfürdőt.






































