Az idei jazzfesztiválhoz hasonlóan a hetedik alkalommal megrendezett Vár Blues Fesztivál is a műfaj széles spektrumával szórakoztatta a közönséget. Az időjárás vasárnapra már egyértelműen jelezte, hogy az este nem lesz alkalmas szabadtéri előadás lebonyolításához, így a Gyulai Várszínház kamaraterme adott otthont a koncertsorozatnak.
A színpadot először a gyulai frontemberrel rendelkező Route 44 zenekar nyolc tagja töltötte be. Dr. Kovács Tamás gitáros-énekes jól összeválogatta Békés megye kitűnő zenészeit, sokuk nevét és hangszerét már mondhatni évtizedek óta hallhatjuk különböző formációkban. A ritmusszekcióban Gyebrovszki András és Köles Márk, a fúvósoknál Resetár Attila, Belicza Károly és Döge Csaba adta a tapasztalt zenészektől megszokott profizmust. A hangszerelésben helyet kapott még egy gitáros, Dubravcsik Balázs és Binder Norbert, aki ifjú korát meghazudtoló módon kezelte a klaviatúrát. Kovács Tamás nemcsak a húrok tehetséges nyűvője, erőteljes énekhangja is méltóképpen állított emléket a blues nagyjainak. Műsorukban többek között Albert Collins, Freddie King, Eric Clapton, B. B. King és Ray Charles dalok szólaltak meg, és nem is akárhogyan.
Őket követte a Tátrai Tibor nevével fémjelzett Magyar Atom zenekar. Az ütött-kopott Fenderek, az ősz szakállak, bajuszok azzal is tudatták, aki esetleg nem ismerte volna őket: hazánk blueslegendái léptek a színpadra. Tátrai Tibor, Solti János, Tóth János Rudolf, Zsoldos Tamás és Jamie Winchester előadásában, a zenekar nevéhez illően dörrent fel a bluesrock és sírt Tibusz gitárja, megpróbáltatást okozva a hangfalak, illetve a színpad közelében ülőknek. A Hobo Blues Band alapító tagjai kedvenc slágereikkel ajándékozták meg a közönséget, többek között megszólalt Jimi Hendrixtől a Purple haze és a Little wing, valamint a Rolling Stones és J. J. Cale egy-egy szerzeménye. A nagy hangerőhöz illően hihetetlen robbanó elánnal bírt a felső-elit kategóriás dobcucc, különlegességként közelről láthattuk Tátrai Tibor szájgitárszólóját. A két ritmusgitáros-énekes, Tóth János Rudolf és Jamie Winchester egymásra figyelő vokáljaival és kétszólamú énekükkel kétlem, hogy csak nekem okoztak lúdbőrt a teremben.
Rövid átszerelés után a magyar Mojo WorKings trió lépett a színpadra. Már kezdetben jól esett a fülnek egy kis pihenés, és a három micisapkás fiatalember, Szabó Tamás, Horváth János és Honfi Imre finom összjátéka hamar a léleknek is felüdülést okozott. Szabó Tamás szinte már minden jelentős muzsikussal zenélt az országban, herflijével bejárta a világot, és most megismerhettük karakteres énekes tehetségét is. Műsoruk alatt, az alapfelálláson kívül (akusztikus és elektromos gitár, szájharmonika) különleges hangszerek is megszólaltak. Érdekfeszítő hangszerbemutatónak is megfelelt volna, ahogy megismerhettük a háromsoros harmonikafélét, a polifóniát, vagy a gányolt steelgitárra emlékeztető, kéthúros diddley bow-t. A saját számokat is játszó, dobos nélküli csapat ritmusorientált zeneiségének köszönhetően az ember fejében beindult az ütem és azon vette észre magát, hogy a teste tapsra kényszeríti. Egy laza ragtime-al búcsúztak… volna, ha hagytuk volna.
A fesztivál utolsó fellépőjeként a Mississippi Big Beat szórakoztatta a jelenlévőket. Gál Csaba Boogie gitáros-énekes és Oláh Andor szájharmonikás próbálkozó kedvű, sok mindenre nyitott zenészek, a rezonátoros gitárral és herflivel előadott gospelek érdekesen hangzottak Máté Szabolcs szintetizátorbasszusával, egyéb elektromos kütyükkel és a dobos, Dure beatbox-szával (szájdob). Ezután vendégük, Keith Dunn magánszáma következett. A szimpatikus afro-amerikai bácsi bizalmas hangulatot teremtve vezetett be minket egy amerikai veranda vasárnap ebéd utáni atmoszférájába. Előadása nem is koncert volt, inkább egy autentikus szelet, amelyben egy-egy dalban énekén kívül szájharmonikázott, ezen kívül beszélt, nevetett, dudorászott, hangutánzott, lábával dobogott, érezte a történetet és adta a hangulatot. Néhány dal után újra csatlakozott hozzá Mississippi Big Beat. Ritkán hallani mississippi delta blues közben egyszerre dobot és beatboxot, pláne úgy, hogy mindkettő hanghatás egy személytől származik. A herfli-beatbox párbaj meg aztán igazi ínyencség volt a nyitott füleknek. A sors iróniája, hogy akiket sokkolt a kontraszt és idejekorán hazamentek, lemaradtak egy igazi autentikus zenész, Keith Dunn hangulatos eladásáról is.
