Egyedülálló előadásnak lehettünk részesei tegnap este a gyulai várszínpadon, ahol William Shakespeare utolsó művét, a Vihart a Közép-Európa Táncszínház előadásában táncszínházi felfogásban láthatta a közönség. A több műfajt ötvöző produkcióban előtérbe kerültek a mozgásból, a testbeszédből, a zenéből és a hanghatásokból adódó szimbólumok.
Az aszimmetrikus színpadképben négy nő és ugyanannyi férfi kezdte meg közös táncát. A háttérben négy, balra oldalt pedig még egy különleges építmény zárta körbe a vár színpadját. Az öt, csapágyon forgatható dróthálóval ellátott fémkeret eleinte csak el-, illetve behatárolt, később számos jelképes funkcióval beszéltették a táncművészek. Külön jelentéseket, hangulatokat hordozott, ahogy megpörgették, elfordították, vagy ahogy láttatott, sejtetett és perspektívába állított.
Ezen felül, a kihangosított és visszhangeffekttel ellátott eszközök érdekes hanghatásokra is alkalmasak. Csattogtatásuk, rezegtetésük, sutolásuk jól illett a kemény disszonanciákkal és lágy harmóniákkal vegyített, egyszerre autentikus és gépies elemeket is megszólaltató zenéhez. A monoton, ősi táncra hívó zene és az élőben megszólaló effektek összjátéka Szigeti Máté, a szerző és Philipp György zenei szerkesztő munkáját dicséri. A darab miliőjének hatására buddhista szerzetesek öltözékére emlékeztető jelmezeket Béres Móni tervezte.
A tánccsoport – Eller Gusztáv, Frigy Ádám, Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Katonka Zoltán, Mádi László, Molnár Zita és Palcsó Nóra – a díszlet és a vár adottságain túl, egyre több emblematikus kellékkel szerelte fel a színpadot. Kötelek különböző mozdulatokban jelképezték a rabságot, a kötődést, az összefonódást, az önostorozást, az ellenségeskedést és a szeparációt. Két fatönköt cipelő szereplő jelent meg, egyikük átadta terhét társának, aki azokat összekötözve, az így biztosabb építményre állt és lassú forgásba kezdett. Eközben társa kötelességtudóan és állhatatosan hozta kezébe a homokot, amely kíméletlenül és végtelenül szóródott szét a színpadon.
A látottakban nagy vonalakban végig lehet követni Shakespeare Viharának cselekményeit, de önmagában is megállja helyét a mű. Leírni sem lehet, hogy Virág Melinda, Jónás Zsuzsa és Hámor József koreográfusok, valamint társalkotóik, Gergye Krisztián és Szögi Csaba mennyi jelképpel látták el a darabot. Mindez, valamint a végtelen számú inger és a köznapi életben annyira jellemző szavak hiánya senkit nem fáraszthatott. Az egyórás művet könnyű volt végigülni, ám lehet, hogy annál több időbe kerül feldolgozni.
