Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Id. Christián László Városi Sporttelep és Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • M-P. J.HÍREK • 2012. június 28. 16:41
Id. Christián László Városi Sporttelep és Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok
A képviselő-testület mai döntése értelmében a Károlyi Mihály utcát ezentúl Károly Róbert utcának hívják
Id. Christián László Városi Sporttelep és Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok. Gyula Város Képviselő-testületének mai döntése értelmében szeptember 1-jétől így nevezik majd a Városi Sporttelepet és a Városi Sportcsarnokot. Gyula Város Képviselő-testülete újabb öt esztendőre Sióréti Gabriellát választotta meg a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény élére. A Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatójának ismét Czeglédiné Gurzó Máriát nevezték ki.
Testületi ülésen a díszteremben. Fotó: Gyulai Hírlap Online - M-P. J.

Gyula Város Képviselő-testületének ülése 9 óra után néhány perccel vette kezdetét. A tanácskozást vezető dr. Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester három napirend levételére és ugyanannyi új napirend felvételére tett javaslatot. Az így elfogadott napirendi sor alapján kezdődött meg az érdemi munka a városháza dísztermében.

Képviselői kérdésekben nem bővelkedett a mai ülés, mindösszesen Torma Béla (Fidesz) és Durkó Károly (Gyulai Városbarátok Köre) kért szót az interpellációs időszakban. Torma Béla sporttanácsnok kóbor kutyákkal foglalkozó lakossági felvetést tolmácsolt a városvezetés felé. Elmondása szerint Gyula város külterületi részein gazdátlan ebek gyérítik a tanyákon élő tyúkokat és a kisebb haszonállatokat. A képviselő szerint a gazdával bíró kutyákkal, pontosabban nem a kutyákkal, hanem az ebek gazdáival is akadnak problémák városunkban. Többen figyelmen kívül hagyják a kutyatartás helyi szabályait, póráz és szájkosár nélkül sétáltatják nagytestű házi kedvenceiket közterületen, illetve olyan helyekre is besétálnak vele, ahova nem szabadna, például a sétálóutcába és a játszóterekre. A képviselő azt kérte, hogy az önkormányzat rövid idő alatt oldja meg a kóbor kutyákkal kapcsolatos problémákat, illetve ellenőrizze, s ha szükséges bírságolja a szabálytalan kutyatartókat.

Megyeri Sándor, az önkormányzat osztályvezetője válaszában elmondta, van sintér a városban, a Gyulai Mezőgazdasági Kft. látja el ezt a feladatot, azonban az ilyen jellegű bejelentések a polgármesteri hivatalban is megtehetők. Az önkormányzat helyi rendelete egyértelműen szabályozza a kutyatartás feltételeit. A Közterület-felügyelet ezek betartását rendszeresen ellenőrzi, sőt nem egy esetben felszólítással is éltek már a felügyelet munkatársai.

Durkó Károly képviselő ugyancsak két lakossági észrevételt osztott meg a jelenlévőkkel. A Béke sugárúton, a szolgáltató sor mögött lévő tömbházak lakói parkolási problémáikra várnának megoldását az önkormányzattól. A lakosok szerint a szolgáltató sor hátsó bejáratánál lévő járdarész elbontásával, illetve 30 fokos dőlésszögű parkolók kialakításával bővíteni lehetne a parkolók számát. A képviselő másik interpellációjában a Szentkereszt, vagy más nevén a Koleratemető elhanyagolt állapotára hívta fel a figyelmet, s nem első alkalommal tette ezt. Ezúttal egy lakos által írt levelet olvasott fel, amiben a temetőben található kápolna elhanyagoltságát kérik számon az önkormányzaton. A képviselő elmondása szerint tegnap saját szemével is meggyőződött az ingatlan és a temető rossz állapotáról, ami azért is elszomorító, mert Gyula város neves történelmi személyiségeinek nyugvó helyeként szolgál a Koleratemető.

Megyeri Sándor válaszában elmondta, hogy a mérnöki osztály munkatársai – a lakossági panasz alapján – megvizsgálták a Béke sugárúti parkolással kapcsolatos problémákat. Az említett szakasz úgynevezett kiszolgáló út, amely a szolgáltató soron lévő üzletekhez, valamint a tömblakásokhoz biztosít megállási lehetőséget, de nem parkolási céllal épült út. Az üzletsor mögötti járdaszakasz elbontása közlekedésbiztonsági szempontból nem lehetséges, mivel az üzletek raktárainak az ajtaja erre a járdára nyílik rá. Újabb párhuzamos parkolóhelyek kijelölését a kiszolgáló út szélessége nem teszi lehetővé. Az úgynevezett halszálkás parkolóhelyek, amelyek 45 fokos vagy 60 fokos szögben festhetők fel, kialakítására szintén keskeny az út. A Jókai utca és az evangélikus templom közötti részen a párhuzamos parkolás lehetséges, ezt a felfestés is jelöli – mondta Megyeri Sándor.

Dr. Görgényi Ernő elismerte, hogy létező problémát vetettek fel a lakosok, hiszen hasonló a helyzet a 48-as utcában és a Part utca egyes szakaszán is – mondta példaként a városvezető, aki sajátos városszerkezeti problémának tartja mindezt. Tudomásul kell vennünk, hogy Gyulán szűkek az utcák, ezért sok helyen nem vagy csak részben lehet szabályosan parkolni. A főépítészet ezért és indokoltan követeli meg új házak építésénél azt, hogy a gépjárművek megfelelő parkolásáról a telken belül kell a kivitelezőnek gondoskodnia. A temetővel kapcsolatosan kifejtette, az önkormányzat konzultált a fenntartóval, idén többek között megtörténik a temető körbekerítése. Alt Norbert alpolgármester hozzátette, elkészült egy felmérés az összes gyulai temetőről, valamint az azokban található híres sírokról és kulturális értékekről, az értékleltár szerint pályázati forrásokból szeretnénk mindezek helyrehozatalát és karbantartását megoldani.

A tájékoztatók között elhangzott, hogy 79 millió forinttal csökkent az önkormányzat hitelállománya az elmúlt egy hónapban, az úgynevezett hitelplafont többször elérte az önkormányzat, de azt nem lépte át gazdálkodása során.

Érdekes tájékoztató hangzott el a kerékbilincs gyulai használatának tapasztalatairól. A Gyulai Közüzemi Kft. tájékoztatójából kiderült, hogy az április 1-jével hatályban lévő helyi rendelet értelmében június 8-án szerelték fel az első kerékbilincset egy szabálytalanul parkoló autóra. A rendszer bevezetése óta összesen 35 alkalommal élt a kft. kerékbilincs kihelyezésének a lehetőségével. A bilincsek levételéért minden esetben 11.500 forintot kellett fizetni a szabálytalankodónak. Három esetben a tulajdonos a bilincselési eljárás közben jelent meg, ilyen esetekben jóval kedvezőbben, fél áron úszta meg az eljárást a hibázó autótulajdonos. A kerékbilincs hasznosságát mutatja, hogy az előző hasonló időszakhoz viszonyítva 25-50%-kal megnőtt a parkolási társaság bevétele, tehát nőtt a fizetési fegyelem. A fizetős parkolás megkönnyítése érdekében júliustól úgynevezett kaparós parkolási napijegyet vezetnek be Gyulán, ezentúl nem kell aprópénzt meg parkoló automatát keresni. A kaparós parkolójegyet egyelőre a Gyulai Várfürdő pénzáraiban lehet majd megvásárolni. 

A fő napirendek között elsőként a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézmény (GYAKI) igazgatói álláshelyére beérkezett pályázatról döntöttek. A meghirdetett álláshelyre Sióréti Gabriella volt az egyetlen pályázó, akinek újbóli kinevezését a tantestület, a szakmai szervezetek, a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat is támogatta. Sióréti Gabriella elmúlt ötéves munkáját megköszönte dr. Görgényi Ernő polgármester, kifejtve azt, hogy az igazgatónő nagy feladatot vállalt magára az átalakult alapfokú oktatási rendszer megszervezésével és irányításával, mint hangsúlyozta: zökkenőmentesen és szakszerűen ment végbe az általános iskolák összevonása Gyulán, az alapfokú oktatás színvonala nem veszített értékéből. Sióréti Gabriellát egyhangú szavazással 2017. július 31. nevezték ki a GYAKI igazgatójává. A képviselők döntését egyértelmű taps fogadta az ülésteremben.

A Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium vezetői álláshelyére Czeglédiné Gurzó Mária, a jelenlegi igazgató volt az egyetlen pályázó. A helyi Román Nemzetiségi Önkormányzat is egyetértett a pályázó kinevezésével, amely újabb öt év időtartamra szól. Czeglédiné Gurzó Mária megválasztását szintén tapssal üdvözölték a jelenlévő pedagógusok.

Minden új tanév előtt jogszabályi kötelezettsége a képviselő-testületnek az óvodákban indítható csoportlétszámok, illetve az általános iskolákban indítható első osztályok számának a meghatározása. A Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézményben (GYAKI) az előző tanévben is nyolc első osztály indult, ebben a következő tanévben sem lesz változás. A Dürerben 2, az Implomban 3, a Bayban 2 és az 5. sz. iskolában 1 osztály indul majd, a maximális létszámtól való eltérés engedélyezése – figyelembe véve az iskolák területi elhelyezkedését, a párhuzamos osztályok számát, az Implomban folyó nemzetiségi oktatást – indokolt – olvasható az előterjesztésben, amit jóváhagyott a testület. A tanítási év közben várható létszámmozgás miatt miden osztályra engedélyezték ezt az eltérést. Módosították a GYAKI alapító okiratát, illetve szeptember 1-jével létrehoztak egy gyógytestnevelői álláshelyet a Gyulai Alapfokú Közoktatási Intézményben, ahol az álláshelyek száma ezzel 224-re emelkedett. Elhangzott, hogy a gyógytestnevelésre jogosult diákok száma évről évre emelkedik az intézményben. Új álláshelyek létrehozásáról szólt a következő napirend is. Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gyulai Kistérség Egységes Szociális és Gyermekjóléti Intézmény dolgozói létszámát Gyula vonatkozásában 16 fővel emelte meg.

Elfogadták a képviselők a Mogyoróssy János Városi Könyvtár tevékenységéről és szakmai ellenőrzéséről szóló tájékoztatót. Olvasóinknak ebből a tervekről szóló részt emeltük ki. Ebben az olvasható, hogy a könyvtári gyűjtemény gondozásában az elkövetkező évek egyik fontos feladata a raktárhiány megoldása. Jelentős erőforrásokat fordítanak a kulturális örökség archiválására, tartós megőrzésére, illetve az ezen alapuló szolgáltatásokra. Az épülő elektronikus könyvtár és a Mogyoróssy könyvtár honlapján elérhető adattárak mind ezt a célt szolgálják. A közelmúltban testületi jóváhagyással beadott TÁMOP-os pályázaton 25 millió forint fejlesztési forrást remél elnyerni a bibliotéka. Dézsi János könyvtárigazgató az ülésen megköszönte Krasznahorkai Géza korábbi könyvtárigazgató, valamint Sz. Kiss Jánosné könyvtáros, korábban igazgatóhelyettes munkáját.

A testület Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 404 millió 152 ezer forint bevétellel, 404 millió 152 ezer forint költségráfordítási összeggel, 0 Ft terv szerinti adózás előtti eredménnyel fogadta a Gyulakonyha NKft. 2012. évi üzleti tervét. A kft. könyvvizsgálói feladatainak ellátásával a BOGÁR AUDIT Könyvelő és Könyvvizsgáló Betéti Társaságot bízták meg az ülésen.

A képviselő-testület megalkotta a tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról és az elkövetővel szembeni pénzbírság kiszabásának szabályairól szóló rendeletét. (A rendelet teljes szövege elolvasható itt A Szerk.)

Közterület-névváltozásokról is döntött a képviselő-testület. A Károlyi Mihály utca elnevezését megszüntette, az utca új neve Károly Róbert lett. A Köröspart utca és a Selyem utca közötti 6523/6 hrsz.-ú közterületi ingatlan megosztásából keletkező közterület neve Köröspart utca és Selyem utca lett. A Zöldág zug elnevezése megszűnik, helyette a Köröspart utca elnevezést kell használni a jövőben. A Gyula-Szanazugban lévő 11004/8 hrsz.-ú és a 11015/4 hrsz.-ú közterületnek a Mandula utca elnevezést adták. Az ülésen dr. Görgényi Ernő elmondta, a közterület-elnevezés és névváltoztatás az érintett lakosok lakcímének megváltozásával jár. A változtatásokból eredő lakcímváltozások földhivatali átvezetését a tulajdonosok kezdeményezhetik a földhivatalnál, melynek költsége 6600 Ft ingatlanonként. Ennek költségét a Polgármesteri Hivatal finanszírozza. A lakcímváltozások miatt az érintett lakosok új lakcímkártyáját, valamint új forgalmi engedélyét az okmányiroda térítésmentesen kiállítja. A közműszolgáltatóknál az adatváltozás bejelentés, a szerződésmódosítás ingyenes. A bankoknál az adatváltozást az ingatlantulajdonosoknak be kell jelenteni.

Gyula város polgármestere 2011 januárjában, az Év sportolója sportbál és díjátadó gálán indítványozta, hogy a sporthoz közel álló szakemberek tegyenek javaslatot, kik legyenek azok a gyulai vagy gyulai kötődésű, kiemelkedő eredményeket elérő sportolók vagy sportszakemberek, akiknek a nevét viselhetné a Városi Tornacsarnok, illetve a Városi Sporttelep. A kezdeményezésről valamennyi, a városban működő sportszervezet hivatalos értesítést kapott, kérték, hogy a sportlétesítmények névadójára tegyenek javaslatot. A város lakossága is szavazhatott a felmerült (javasolt) nevekről a Gyulai Hírújságban megjelent szavazólapokon. A lakosságot foglakoztatta a névadás témája, voltak egyéni vélemények, megkeresések is, amelyeket levélben jutattak el az illetékeseknek. A lakossági véleményekből nem rajzolódott ki egyértelmű többségi álláspont – mondta el a polgármester.

A képviselő-testület sporttal kapcsolatos döntéseit segítő Sport Szaktanácsadó Testület is javaslatot tett a Városi Sporttelep és a Városi Tornacsarnok nevére. A mai ülésen hozott döntés értelmében szeptember 1-jétől a Városi Sporttelepet Id. Christián László Városi Sporttelepnek, a Városi Sportcsarnokot Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnoknak nevezik el.

Testületi ülésen a díszteremben. Fotó: Gyulai Hírlap Online - M-P. J.
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)