Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A Bendekfi testvérek zenei egyetemessége a gyulai Rondella Teraszon

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Oláh Szabolcs • KULTÚRA • 2012. június 28. 11:52
A Bendekfi testvérek zenei egyetemessége a gyulai Rondella Teraszon
Repertoárjukból nem maradhatott ki saját alkotásuk, a Ne égesd el című film kísérőzenéje sem
A Benedekfi testvérek a Rondellában. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

A Rondella Terasz tegnapi programja a Gyulai Aikido Klub bemutatójával indult, majd Kepenyes Pál és Döge Csaba zenés gyermekműsora következett. Ahogy leszállt az est, a Benedekfi testvérek léptek a színpadra. A látvány különleges koncertet sejtetett, ugyanis Benedekfi István zongoraművész és fivére, a hegedűs Benedekfi Zoltán mögött egy dobfelszerelés is helyet foglalt – egyelőre magányosan.

A virtuózok első részében nagyrészt Hubay Jenőtől hangzottak el művek, és más híres komolyzenei darabok, Liszt Ferenc Magyar rapszódiája, vagy a Monti csárdás. Rövid szünet után dzsessz-sztenderdek következtek, melyben a fiatalabbik Benedeki már halk dobritmusokkal is kísérte bátyját. Ezután következő filmzenei blokkjukból természetesen nem maradhatott ki saját alkotásuk, a Ne égesd el című film kísérőzenéje sem, amelyben egyszerre voltak jelen a túláradó érzelmek és a fiatalos energiák is.

Az est teljes zenei egyetemességéből még volt hátra egy s más, hiszen Benedekfiéket nemcsak a komoly-, vagy a filmzene műfajokból ismerhetjük. Sokan nem tudják, hogy a testvérek a progresszív metált játszó, békéscsabai Atonalic zenekart is erősítik. Ebből a stílusból is kaptunk egy kis érzést, amikor kifejezetten erre az estére komponált dalukban a hegedű szólam először egy duplázó lábdob ritmusával szólalt meg, majd átment egy jó szájízű, tűzbehozó dobszólóba.

A tegnap este folyamán bárki megbizonyosodhatott, a Benedekfi testvérek nemcsak tehetséges virtuózok, hanem kreatív zeneszerzők és univerzális muzsikusok is.

Ugyanitt a focirajongók végignézhették a tizenegyes-párbajt, amelyben végül a spanyolok győzedelmeskedtek. A Rondella Terasz mai programjában 20.30-tól a Pernahajder Campbell zenekar ad koncertet. Közben a televíziók kivetítőjén a német és az olasz focisták küzdenek meg egymással.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)