
A gyulai Rondella Terasz tegnapi műsora – a gyerekek szűnni nem akaró igényére – újfent a Bábika Játszóházzal indult. Változatlanul sikeres a helyben sült Gyulai Kolbász is, amelynek elfogyasztása közben könnyed garden party hangulatot teremtett a Garden Party együttes.
Az est fő műsora a budapesti Trousers koncertje volt. A lendületes, kemény indie-rockot előadó zenekar retro soundja - és látványvilága – hangszereléséből is adódik. Sugallja a rockzene reneszánszát a Rickenbaker típusú basszusgitár, egy régi ideál: a Gibson Firebird gitár, egy ütött kopott elektronikus orgona és a tambourine is. Hangzásuk szintúgy. Tamok nélküli, puritán, de annál erőteljesebb taktusokra és basszusra épülnek többek között a krémesen torzított gitár és klasszikus megszólalású szintetizátorakkordok, amihez wau-effektes gitárszólók és női vokállal tűzdelt, rekedtes ének dukál.
A 2005-ben alakult együttesnek volt miből csemegézni a tegnap este során, azért repertoárjukból többen hiányoltuk a karakteres Blood for you című slágert. A Trousers több kapillárissal is kapcsolódik Békés megye rock ’n’ roll vérvonalához, hiszen dobosuk és billentyűsük gyulai származású (Cs. Szabó Zoltán és Ábrahám Ambrus), Kőváry Zolira meg sokan emlékezhetünk a békéscsabai Rag Doll zenekarból.
A többféle régi bandára - Rolling Stones, The Cult, The Hives – is emlékeztető, értékmegtartó munkájukat jövő hétvégén is meghallgathatjuk Pósteleken, a Körös Körül Ifjúsági Fesztiválon.
A Rondella Teraszon ma 19 órakor a Gyulai Aikido Klub bemutatója kezdődik, a gyerekekhez Kepenyes Pál és Döge Csaba zenés műsora szól. Ezután, 20.30-kor a virtuóz Benedekfi testvérek estje következik.
































