Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Több mint félszázan emlékeztek a deportált zsidókra Gyulán, az izraelita temetőben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • HÍREK • 2012. június 24. 12:54
Több mint félszázan emlékeztek a deportált zsidókra Gyulán, az izraelita temetőben
Az eseményen Szerdócz Ervin budapesti rabbi és kántor mondott beszédet
Megemlékezés a gyulai izraelita temetőben. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs

Ma délben több mint félszázan emlékeztek a 68 éve deportált zsidókra a gyulai izraelita temetőben. A megemlékezésen, a gyászének után Szerdócz Ervin budapesti rabbi és kántor mondott beszédet.

- Én immár negyedik éve jövök emlékezni Gyulára. Az érzésem már akkor az volt, amikor először léptem ebbe a városba, illetve ebben a temetőbe, hogy ez a gyönyörű város az ország keleti oldalán valaha a béke városa lehetett, akárcsak Jeruzsálem. A béke városa, ahol ember és ember tud egymás mellett élni, tud egymással karon fogva járni és nem számít a másság, a milyenség, csak az emberi hozzáállás – mondta a rabbi. - Nem tudunk felejteni és nem is akarunk. Akik a zsidókban bűnbakot kerestek, a teremtés ellen vétkeztek. Akik a zsidóság ellen hoztak törvényeket, az Isten törvényeit alázták meg. Ennyi szenvedés után, a zsidó nép csak Istennek bocsáthat meg, a gyilkosoknak soha. Ártatlan zsidók vérét ontották, mert nem féltek tőled, Istenünk. Ha meg is tudnánk bocsátani azoknak, akik ellenünk tettek, hogyan tudnánk megbocsátani azoknak, akik ellened tettek?! Ne engedd, hogy – ami velünk, zsidókkal történt  – megtörténjen másokkal is! Kegyelmes Isten, ne engedd, hogy ártatlan szenvedjen! - folytatta beszédében Szerdócz Ervin.

A nekrológ és a kaddis ima után, zsidó szokás szerint a jelenlévők köveket helyeztek el a mártírok emlékhelyén.

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)