Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - „A felszentelt harangok Isten dicsőségét hirdetik”

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Daróczyné Leiszt Emma • MAGAZIN • 2012. június 26. 13:00
„A felszentelt harangok Isten dicsőségét hirdetik”
A megszokott harangszó a háborúk alatt elnémult
Búcsú a gyulai harangoktól, 1917.

A török idők után megtelepedő lakosság életében mindig jelentős esemény volt egy templom felépítése. A harangok vasárnap és ünnepnapokon a szentmisékre és imádságra hívták a híveket, a lélekharang adta tudtul a halált, és a temetéskor a hangjuk az elhunytat utolsó útjára is kísérte. Jelezte a delet, a napnyugtát, a veszélyt tűz és árvíz idején. A katolikus közösség életében egy templom megépülése után a harangok toronyba való felhelyezése mindig emlékezetes ünnepi esemény volt.

A 18. századtól kezdve városunk katolikus templomai egyre inkább növekedtek, s ezzel arányosan a harangjaik száma és mérete is gyarapodott. Az 1744-ben épült plébániatemplomnak már öt harangja volt, és mind átkerült az 1775-ben épült nagytemplomba. Józsefvároson, az egykori Németgyulán, az első téglakápolnát 1754-ben kibővítették, mikor is tornyában már három harang függött. Amikor az anyatemplom harangjai 1801-ben tűzvészben elpusztultak, vagy 1831-ben és 1863-ban megrepedtek, a közösség néhány hónapon belül pótolta, újraöntette azokat. A megszokott harangszó a háborúk alatt elnémult.

A Historia Domusban található feljegyzés szerint „1917-ben, egy katonai bizottság leszereltette és feldarabolva elszállíttatta a plébánia templom nagyharangját, a Szent Háromság képével, valamint a Boldogasszonyt a kis Jézussal ábrázoló 438 kg súlyú középharangot és a 43 kg súlyú lélekváltságot, melyen a keresztre feszített Jézus képe volt látható. Ekkor a Szent József templomból szintén 3 harangot vettek le. Elvitték a nagyharangot (606 kg), a kisebb (155 kg), és a 46 kg súlyú lélekváltság harangot. A Szentháromság kápolnából ekkor két harangot szereltek le. A nagyharangot, melyen a keresztre feszített Üdvözítő képe volt, és második harangot, amelyet 1818-ban öntöttek. Minden toronyban csak egy harang maradhatott. Az egész város közönsége néma fájdalommal vált meg a kedves régi harangjaitól.”

A belvárosi templom harangjainak pótlására háromszor indítottak gyűjtést. Ennek eredményeként 1924-ben Apor plébános idején az anyatemplom két új harangot kapott, melyek felszentelése Gyümölcsoltó Boldogasszony napján nagy ünnepség keretében történt. 1944-ben a belvárosi templom tornyából két harangot vittek el háborús célokra. Csak az 1420 kg-os nagyharang maradt meg.

A plébániatemplom három hiányzó harangjának pótlása a hívek adományaiból történt, melyre 2004 májusában ünnepélyes szertartás keretében került sor. A 615 kg-os harang képe Szűz Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal, a 325 kg-os képe Boldog Apor Vilmost, a 140 kg-os lélekharangon Szent József a gyermek Jézussal és a húsvéti gyertya látható.

2005-ben pótolták a józsefvárosi templom egyik hiányzó harangját is. Ebben az évben volt a gyulai németek kényszermunkára vitelének 60. évfordulója. A hívek kérésére és anyagi hozzájárulásával megöntésre került a 725 kg-os nagyharang. Az új harang képei a következők: a magyar címer, Szent József a kis Jézussal, egy bányászlámpa, a málenkíj robotra elhurcoltak emlékére és hálából a hazatérésért. A harangok története is bizonyítja, hogy a több generáció által létrehozott értékek megsemmisítésére gyakran egy nap is elég.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)