A fagylaltra emlékeztető hűsítő csemegét már az ókorban is ismerték, s a közép- és kora újkorban is előszeretettel fogyasztották. A XVII. századtól a szakácskönyvek lapjain is rendszeresen felbukkant különféle gyümölcskocsonyaszerű fagylaltféleségek receptje, amelyeket rézformában, sóval kevert jéggel fagyasztottak. A XIX. század második felére a fagylalt a mindennapok közkedvelt édessége, a cukrászdák állandó kínálati cikke lett.
Gyulán Leopold Béla cukrászata 1908 nyarán déltől a késő esti órákig árusította a fagylaltot és jegeskávét, sőt kérésre – vederben vagy fadézsában bejegelve – házhoz szállítást is vállalt. Leopoldon kívül Gubicza János saját Dobay utcai cukrászdájában mért fagylaltot, 1932-ben pedig tizenöt fagylaltkészítőt és utcai árust tartott nyilván a város. Utcai árusításra jó ideig kizárólag igazolt hadirokkantak vagy hadiözvegyek kaphattak engedélyt, akik kocsiról, esetleg állványról kínálták a jeges finomságot. Ekkoriban mind közül kitűnt a Reinhardt–Lázár-féle cukrászda elsőrangú választéka. Itt, a „gyulai Ruszwurmban”, átutazóban a városon, gyakran megfordult gróf Apponyi Albert is, szerinte „még Pesten sem tudnak olyan remek fagylaltot csinálni, mint a gyulai Reinhardtnál”.
1942-ben hárman az utcákat járva árusítottak fagylaltot, Erdős Péter és Farkas Mihály viszont állandó helyen – egy kórházközeli, illetve a Göndöcs-kertben álló bódéban – várták a vásárlókat. A helybeliek mellett az 1920–1930-as évektől jó néhány macedón, török származású édességárus is letelepedett hosszabb-rövidebb időre Gyulán. Kourtis Dávid, Tahir Janus, Jonusz Szalih, Musztfa Zulbear elsősorban fagylaltot árusítottak, de engedéllyel cukorkát, limonádét, déligyümölcsöt vagy sült gesztenyét is forgalmazhattak. Bizonyára vannak még jó néhányan, akik emlékeznek Abdul-Vehap Ali ízletes fagylaltjaira. A gyulaiak közkedvelt Abdulája többnyire vanília és málna ízű gombócokat készített, portékájával egy piaci sátorban várta a kuncsaftokat, máskor csengettyűs kétkerekű fagylaltos kocsival rótta az utcákat.
1932-ben hivatalosan – egy miniszteri rendelet alapján – a fagylaltok három típusát különböztették meg: volt gyümölcs-, tej- és tejszínfagylalt. Ezek mindegyike kifogástalan alapanyagok felhasználásával készült. A jó fagylalthoz szükség volt gyümölcsre, gyümölcsvelőre vagy -lére, forralt vagy pasztőrözött tejre és tejszínre, tejporra, tojássárgájára, finomított cukorra, esetleg mézre és tiszta ivóvízre. A tápérték fokozására teavajat adagoltak az összetevőkhöz, ízesítésre és színezésre fűszervaníliát, mandulatejet, növényi – citrom- és narancshéjból, narancsvirágból, rózsaolajból – nyert illóolajokat, karamellt, szeszes italokat használtak. Színezésre kiválóan alkalmasnak bizonyult a bodzatermés és a fekete mályvarózsa szirma is.
A gyulai háziasszonyok nem csak cukrászdából hozatták a fagylaltot, ha idejük engedte, saját maguk készítettek házi – vanília, csokoládé, citrom, málna, meggy vagy ribizli ízesítésű – fagylaltot. „A fagylaltot mindig reggel kell megfőzni, hogy jól kihűljön fagyasztás előtt, és az edényt, melyben fagyasztjuk, használat előtt ki kell forrázni” – állt az egyik receptben. Ismerték a tutti-fruttit is, ami Gyulán így készült: „½ font cukrot egy liter vízzel félsűrűre főzni, s midőn a szirup kihűlt, hat nagy narancs levét belecsavarni, és délutánig hagyni; megszűrni, belevagdalni gyümölcsöket, birsalmasajtot, barackot, diót, somot, cseresznyét stb., és együtt megfagyasztani.”
