
A Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat új telephelyre költözött. A szolgálat új címe: Gyula, Jókai u. 30.
A családsegítő központ e-mail elérhetősége szintén változott, a továbbiakban a gyulaicssk@t-online.hu címre várják leveleiket – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot Apponyi Andrea intézményegység vezető.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a mintegy 17 millió forint összegű beruházásnak köszönhetően az eddig méltatlan körülmények között, a Hajnal utca 3. szám alatt üzemelő családsegítő és gyermekjóléti központ látogatóit új helyen fogadják az illetékes szakemberek.
Az 1801-es tűzvészben leégett, korábban Napkocsma néven ismert épületet id. Cziegler Antal uradalmi építész állította helyre késő barokk stílusban. 1896-ban a képviselő-testület a Napkocsmát a római katolikus hitközségnek akarta átadni, ám ezt a hatóság nem hagyta jóvá, végül a hitközség az épületet leányiskola működtetése céljából megvette. A második világháború után általános iskolaként, gyors- és gépíró iskolaként is működött, jelenleg a Nyári Művésztelep egyik helyszíneként is funkcionál.
Az önkormányzat 2011 áprilisában nyújtott be pályázatot a Belügyminisztérium által kiírt Önkormányzati feladat-ellátási helyek fejlesztésére az épülete felújítása kapcsán, mivel a műemléki épület több tekintetben is felújításra szorult. Az épületben eddig az intézmény könyvelése történt, valamint itt kapott helyet a közösségi szenvedély- és pszichiátriai betegellátás. A Belügyminisztérium a pályázatot támogatásra érdemesnek találta, így 2012 januárjában megkezdődhettek a felújítási munkálatok.

























