Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Fél évszázados múltra visszatekintő EDÜ-kiállítás nyílt Gyulán, a Dürer Teremben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2012. május 25. 20:55
Fél évszázados múltra visszatekintő EDÜ-kiállítás nyílt Gyulán, a Dürer Teremben
A kiállításmegnyitót utcabál követi a Kossuth téren, ahol fellép a SnailGardN zenekar és az Antovszki Band
EDÜ-tárlat nyílt a Dürer Teremben. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs

A félévszázados múltra visszatekintő Erkel Diák Ünnepek idén a kevés nevező diák miatt nem jöhetett létre, ezért a szervezők ma délután egy EDÜ-relikviákat bemutató történeti kiállítással emlékeztek. A délutáni „kulturális seregszemle” utáni tárlaton érdekes hangulatot teremtett a Dürer Teremben a sok ismerős arc látványa és a falakról ránk törő nosztalgia. Több ismerősnek úgy sikerült egymásba botlania, hogy a hozzá kronológiailag legközelebb álló EDÜ tablóján kutakodott.

Az Erkel – Hazám, hazám című operarészlet után Szűcs Levente, az Erkel Ferenc Gimnázium igazgatója beszédében a nagymúltú diákünnepek és szervezői előtt tisztelgett, valamint bejelentette, hogy jövőre méltóképpen, még több ereklyét bemutató monster-kiállítással is adóznak majd az EDÜ-nek.

A kiállítást Galbács Mihály alpolgármester, egykori erkeles nyitotta meg, aki biztosította a jelenlévőket, hogy támogatni fogja a jövő évi Erkel Diák Ünnepek megrendezését.

Szilágyiné Nyemcsok Adrienn és Perlaki Attila előadása után Cs. Szabó Erzsébet ’65-ös visszaemlékezését hallhattuk, majd felolvasták azok nevét, akik nélkül már a múltba veszett volna a gyulai diákok ünnepe. Az Erkel gimi nevét öregbítő diákok neve után Gyarmati Gabriellát és Janecskó Gyöngyit köszöntötték a kiállítás megrendezéséért, valamint Farkas Máriát, aki először 1967-ben vett részt az EDÜ-n, mint aranyéremmel kitüntetett résztvevője, majd ’84 óta szervezője, illetve ötödik alkalommal titkára az Erkel Diák Ünnepeknek.

A kiállításmegnyitót utcabál követi a Kossuth téren, ahol fellép a SnailGardN zenekar és az Antovszki Band.

Az EDÜ- tárlat május 29-ig tekinthető meg naponta 14–16 óráig.   

 

EDÜ-relikviák "95-ből. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Oláh Szabolcs
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)