Olaszországi meghívásra Velencében szólalt meg először Sőrés Ildikó zongoraműsora, a Liszt Ferenc és Richard Wagner Itáliában – vezette be a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban tartott előadásukat Felvégi Béla, aki zenetörténeti bevezetőt mondott a koncert előtt.
A tavalyi Liszt-évfordulóra készült előadásuk a két mester életének azon közös eseményeit emelte ki, melyek nyomán mind az olasz, mind a világ zenei életének kiemelkedő zeneművei létrejöttek. Liszt Ferenc (Doborján, 1811 – Bayreuth, 1886) és Richard Wagner (Lipcse, 1813 – Velence, 1883) több mint 30 éven át járt Itáliába. Kettejüket 42 éves barátság fűzte össze és a közös cél. A két nagy mester egy célért harcolt, nem véletlen, hogy összehozta őket az élet. A barátságból családi kapcsolat lett, após és vő minőségben. Párizsban találkoztak először 1841-ben és Velencében utoljára 1883-ban. Liszt Ferenc Wagner súlyos betegsége idején írta Gyászgondola című művét. Egy hónap múlva bekövetkezett Wagner halála, gyászgondola vitte a koporsóját – mondta el Felvégi Béla. Liszt alkotta meg a hangszeres szólókoncert műfaját, melyet élete végéig gyakorolt. Koncertjét rendszerint a Rákóczi- indulóval fejezte be. Sőrés Ildikó is, aki Erkel Ferenc zongorára alkalmazásában játszotta a művet. Virtuóz műveket hallottunk virtuóz előadásban a könyvtár és az Erkel Ferenc Társaság közös rendezvényén.
Mindkét előadó az Erkel Ferenc Társaság tagja. Sőrés Ildikó a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zongora, orgona és hárfa tanszakának vezetője. Zongoristaként a magyar klasszikusok műveit mutatja be kiemelten. Szólókoncerteket ad, kamaraesteken, ismeretterjesztő műsorokon vesz részt. Európa több országában játszott, és rendszeresen tart mesterkurzusokat Cipruson. Felvégi Béla Kabán zongoratanár és kulturális menedzser. Zenetörténeti kutatások, ismeretterjesztő előadások jelzik pályáját itthon és külföldön.
Az 1841-es párizsi ismeretség után – amikor Wagner meghallgatta Liszt Ferenc hangversenyét, és elismerését fejezte ki a zongoravirtuóznak – újból Drezdában találkoztak 1848-ban. Richard Wagner jelentős szerepet vállalt a forradalmi megmozdulásokban, emiatt száműzték német földről. Életét Liszt Ferenc mentette meg úgy, hogy álneves útlevelet szerzett Wagnernek, aki így kijutott Svájcba. Liszt és Wagner utoljára Velencében találkozott. Lisztet balsejtelmek gyötörték Wagner betegsége miatt. Ablakából látta az úszó gyászgondolákat, ekkor, 1882-ben írta a La lugubre gondolát, azt a művet, amellyel Sőrés Ildikó kezdte virtuóz zongorakoncertjét a gyulai könyvtárban.