
Immár 16. alkalommal rendezték meg Gyulán a Hajnal Imre Matematika Tesztversenyt és Módszertani Napot. A Bolyai János Matematikai Társulat (BJMT) által szervezett rendezvénynek idén a Harruckern János Közoktatási Intézmény adott otthont. A megnyitó helyszínén, a Wenckheim-konferenciateremben Marczis György, a BJMT Békés Megyei Tagozatának titkára köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében hangsúlyozta, Gyula városa mindig fontosnak tartotta, és támogatta a programot.
Avramucz György, a Harruckern János Közoktatási Intézmény gyulai egységének a vezetője nyitóbeszédében elmondta, a 2007-ben alakult iskola, mely elsősorban szakképző intézmény, több megyei intézményből áll, ezekben összesen 2500 diák tanul. Jelenleg a megye hat helységében van egysége az iskolának, melyek koordinátora a gyulai központi intézmény. A Harruckern János Közoktatási Intézmény tevékenységei közé tartozik a rendezvények szervezése és támogatása is, e tevékenységi kör keretében lett az iskola a verseny társszervezője.
Gyula Város Önkormányzata nevében Galbács Mihály alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, aki beszédében kiemelte, idén 144 versenyző nevezett a matematikaversenyre, ami rekord létszámnak számít. A rendezvényre nemcsak Békés megyéből, de külföldről is érkeztek diákok.
A megnyitót követően, a versennyel egy időben szakmai program vette kezdetét, melyen előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők.
További fotók megtekinthetők az eseményről itt.
Az rendezvényről és az eredményekről bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.























