A legáltalánosabban elfogadott elmélet a Föld kialakulására közel két évszázados múltra tekint vissza, amit a tudományban Kant-Laplace-féle elméletnek neveznek. Ezen elmélet szerint a kezdeti állapot rendezetlen ősköd volt, amely hosszú idő elteltével, állandó mozgása, forgása következményeként kialakult a planetáris köd és benne lassanként az ősnap. Az ősnap a fokozatos lehűlés és összehúzódás következtében egyre sűrűbb gázgömbbé állt össze. Ebből a gázgömbből az egyenlítő mentén egymás után több gyűrű szakadozott le. A levált gyűrűk azután mind jobban lehűltek, összesűrűsödtek s végül bolygókká alakultak.
A mi Naprendszerünkben 8 bolygó ismeretes. A Naphoz legközelebb van a Merkúr, azután következik a Vénusz, majd a Föld és sorban a Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. Mindezen bolygók együttes tömegét a Nap tömege 750-szer múlja felül. A Nap és Föld között óriási nagyságbeli különbségek vannak. A Nap térfogata 1300000-szer nagyobb, mint a Földé, tömege pedig 333000-szer nagyobb. Azután a bolygók is hasonló folyamaton mentek keresztül, mint a Nap. Ezekről is leváltak az egyenlítői gyűrűk, amikből a bolygók holdjai keletkeztek. Például holdunk tömege 81-szer kisebb a Föld tömegénél.
Az ősnapból levált tömeg, amelyből a Földünk kialakult, szintén a fent említett alapelmélet folytán jött létre. A mozgó, forgó, fejlődő tömeg fokozatosan vesztett hőmérsékletéből, egyre jobban sűrűsödött. Az izzó gáztömeg lassacskán cseppfolyós halmazállapotú tömeggé állt össze. Ekkor még „csillagkorát” élte, még volt saját fénye. Eleinte sárgán izzó csillagnak láttuk volna a Földünket, ha más bolygóról nézhettük volna. A sárga izzás fokozatosan gyöngült s lassan átment vörösbe. A fokozatos lehűlés következtében a Föld tömegének külső része lassanként annyira lehűlt, hogy megszilárdult és vékony páncélként borította a belül még izzón folyós tömeget. Olykor a vékony páncélt még sokszor áttörte a belső, izzón folyós anyag, ilyenkor újra fellángolt a Föld fénye. De minden ilyen kitörés arra vezetett, hogy a vékony, gyönge páncél egyre jobban megerősödött és megvastagodott. A folyamata során a felületre tört izzó anyag hamar kihűlt és megszilárdult, amellyel a Föld külső páncélja szilárd kéregé vált és tovább vastagodott. S ez a szilárd kéreg kialakításával ért véget a Föld „csillagkora”.
A Föld lassú lehűlése miatt a mag fokozatosan atomos szerkezetűvé vált, s ennek a folyamatnak a következtében térfogata egyre nagyobb lett, és óriási feszítő erők léptek fel a kéregben. Jelenleg a Föld szerkezete öt részből áll: kéreg, felsőköpeny, alsóköpeny, külső mag, belső mag. Ezeket határfelületek választják el, ahol a különböző fizikai és kémia tulajdonságok hírtelen megváltoznak. A Föld kérgének átlagvastagsága 30 km, de ez tág határok között változik. A földkéregnek két fő típusát különböztetjük meg. A szárazföldi réteget, amely vastagabb és ahol elkülöníthető egy gránitos és egy alsó bazaltos réteg. A másik réteg pedig az óceáni, amely sokkal vékonyabb, mivel itt a felső gránitos réteg hiányzik. A kérgek alatt találhatóak a köpenyek, amelyekben a szilikátos anyagok vannak túlsúlyban és lefelé haladva növekszik a fémek aránya. A hőmérséklet a köpenyekben először gyorsan nő, majd hírtelen lényegesen lecsökken. A külső mag anyagfelépítése folyékony fémekből, elsősorban nikkelből és vasból, valamint szilikátokból áll, a belső mag pedig szilárd, de valójában közel áll az olvadáspontjához.
Ahogy hosszú idők folyamán kialakult a Föld végleges belső felépítése, lassan elkezdődtek a felszínen az élet kialakulásához szükséges feltételek.
