Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A magyar költészet napját ünnepelték Gyulán

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Súr EnikőKULTÚRA • 2012. április 12. 00:25
A magyar költészet napját ünnepelték Gyulán
A Bárka irodalmi estjén Kiss László, Farkas Wellmann Éva, Darvasi Ferenc, Elek Tibor és Kiss Ottó olvasott fel
A Bárka irodalmi estje a magyar költészet napján. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

A magyar költészet napja. 1964 óta. Április 11-e. József Attila születésnapja. Már 107 év telt el azóta. Mióta. Annyi lenne most. Ha nem tűnt volna el hirtelen. Akár az erdőben a vadnyom. Szóval a magyar költészetet ünnepeltük akkor, ott, idén is. Április 11-én. Gyulán. A művelődési házban. A Kultúra Kávéházban.

A jeles nap alkalmából a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. szervezésében a Bárka szerkesztősége tartott irodalmi estet a művelődési házban. A nagy érdeklődés azt mutatja, hogy Gyulán nincs olyan nagy bajban a kultúra, az irodalom és a költészet – mondta felvezetőjében a szépszámú közönségre utalva Elek Tibor, a folyóirat főszerkesztője, József Attila-díjas irodalomtörténész.

A rendezvény nem hagyományos Bárka-est volt, hiszen ezúttal nem a legfrissebb számokat mutatták be a szereplők – Kiss László író, szerkesztő, Darvasi Ferenc író, szerkesztő, Farkas Wellmann Éva költő, kritikus, valamint Kiss Ottó József Attila-díjas író-költő –, hanem kedvenc verseiket és saját szövegeiket olvasták fel a hallgatóságnak. Az est első fele a Jókai Színház által szervezett, 24 órán át tartó versfelolvasással kapcsolódott össze, hiszen a Bárka munkatársai elsőként azokat a szövegeket osztották meg a közönséggel, amelyeket az Ibsen Ház udvarán mondtak el.

Gondolatok, szavak, mondatok, vers, versfolyam. Kiss László Oravecz Imre Az erdő óhajtása című versét választotta a felolvasására, hiszen a szajlai tájról olvasva mindig az az érzése, hogy itthon van. Farkas Wellmann Éva a nemrég megjelent második kötete kapcsán feltett „Miért ír ilyen keveset?” kérdésre adta meg a választ Petri György Interjúrészlet című költeményével. Darvasi Ferencnek Szép Ernő Nem volt játékom című versére esett a választása, amely – tudtuk meg az írótól – egy gyerek modorában írt önironikus játék. Elek Tibor Székely János gondolati, filozofikus lírájából adott ízelítőt, Kiss Ottó pedig, mivel igazoltan hiányzott a békéscsabai felolvasásáról, legutóbb megjelent kötetéből, a Régi kincsekből hozott néhány dudorászós versikét az estre.

A felolvasóest második részében a saját szövegek kerültek terítékre. Kiss Laci, tekintettel a közönség sokszínűségére, a Mi kell a boldogsághoz című „kábítószeres” írását olvasta fel, Darvasi rögtönzött könyvbemutatóján A szavak embere című elbeszélést hallgathattuk meg, Farkas Wellmann Éva lírája a kimondás és a hallgatás feszültségében vibrált. Az irodalmi estet Kiss Ottó gyermekversei zárták, majd ismét gyermekversek következtek, hiszen a felolvasás után az általános iskolás és középiskolás korosztály számára meghirdetett versírópályázat eredményhirdetésére került sor.

Citromfűillat. Teagőz. Haiku. Az asztaloknál Kiss Dórának, az Implom iskola tanulójának „teaverseit” szolgálták fel. Azután megállt az idő: a gyulai származású Farkas Gábor Gábriel és Jazz Triója az ötvenes évek slágereit idézte fel zárásként.

    

 

Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)