Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Rendhagyó drogprevenció a Gyulai Várszínház Kamaratermében

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • O. Sz. • KULTÚRA • 2012. március 21. 10:11
Rendhagyó drogprevenció a Gyulai Várszínház Kamaratermében
A gyáva című előadást láthattuk Kovács Krisztián és Scherer Péter kivételes alakításában
Scherer Péter és Kovács Krisztián. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Tegnap este több szempontból is rendhagyó előadásnak lehettünk tanúi a Gyulai Várszínház Kamaratermében, ahol a fesztivál nagydíjas A gyáva című művet mutatta be Kovács Krisztián és Scherer Péter. A színtér ezúttal a terem hátsó részében volt elhelyezve, hogy a hátrafelé néző székekben ülők egy közvetlenebb közegben ismerhessék meg a színészek rendkívüli játékát. Az előadás kerettörténete egy keménydrogos tinédzser (Kovács Krisztián) mindennapjairól és az őt kétségbeesetten és görcsösen megmenteni akaró apja (Scherer Péter) próbálkozásairól szól.

Több előadást láthattunk már, amelyekben a színészek, kilépve szerepükből realisztikusabbá tették játékukat. A tegnapi darabnak éppen ellenkező hatása volt. Előadóinak zsigerélmény szintű átélése, vulgárisan profán jelenetei és improvizációkat megengedő, közönséggel kommunikáló interaktivitása olyan valóságérzetet teremtett, amelybe időnként csak "belegondolhattuk" a színészi játékot.  

Az egyórás életkép után az előadók és Surányi Judit szociológus-addiktológus szakértő beszélgetésre invitálták a közönséget, amely során kiderült: az előadás egy fiataloknak szóló preventív célú játék, amelyet főleg iskolákban mutatnak be.

Az előadásról bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)