Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Az öntudatos japánok modernek és büszkék hagyományaikra

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Szőke Margit • KULTÚRA • 2012. március 19. 21:41
Az öntudatos japánok modernek és büszkék hagyományaikra
A Világjáró gyulaiak sorozat újabb vendége, Nagy László Japánban járt
Világjáró gyulai Nagy László tanár is, aki Japánban járt Fotó: Gyulai Hírlap Online - Szőke Margit

– A japánok között nincs csúnya ember, ha megszólítjuk őket, szívesen válaszolnak – jellemezte a szigetország – ahová pályázatával jutott el – lakóit a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban Nagy László, tanár nagyszámú érdeklődő előtt vetített képes előadásán.

A pályázatot a japán kulturális minisztérium írta ki a világ számos országába, hogy megismerhessék azok lakói is a Föld egyik leggazdagabb szigetországát, a II. világháború utáni Japánt. Nagy László mintegy 7 órát repült – még a Malév kettős fedélzetű, 340 embert befogadó gépén – a tőlünk mintegy 9 500 kilométerre lévő országba. A 800-900 kilométeres sebességű gépen zenével szórakozhattak az utasok, akiknek keleti és nyugati ételcsodákat kínáltak. Maga a keleti ízeket választotta, hogy edződjön úti céljához. Kilencezer méter magasságban jártak, mínusz 54 fok hőmérséklet övezte gépüket, bent viszont huszonvalahány fokot biztosítottak az utasoknak.

Ötvennégy tagú csoportjában voltak ausztrálok, indonézek, ukránok, lengyelek, csehek, szlovákok és más népekhez tartozók. A főváros, Tokió látványát toronymagas épületek, fák határozták meg fényreklámokkal és mindenütt japán feliratokkal, annak ellenére is, hogy pénzügyi, világgazdasági központ. A 300 méter magas felhőkarcolókat földrengésbiztosra építik, a vasbeton szerkezet 80 méter mélyre is nyúlik a föld alá, az épületek gumírozott alapokon állnak.

A több mint 125 milliós országban a férfiak átlagéletkora meghaladja a 78 évet, a nőké a 85-öt. Az utcák képéhez ugyanúgy hozzátartozik a rohanó és a kényelmesen sétáló ember. Tokió a világ legnagyobb agglomerációjával rendelkezik, a településgyűrűvel együtt 23 millióra, sőt még többre teszik lélekszámát. Föld alatti közlekedésrendszere négyszintes, a föld feletti háromszintű.

Az állam vállalja az iskolások étkeztetését, az ízlésesen elkészített tálcákon van hal, sajt, sütemény, üdítő, pálcika és villa. A belvárosban nincs por, eldobott szemét. Környezettudatos emberek, az autót a mélygarázsban hagyják, sétálnak. Az áru ott az utcán, sokszor keresni kell az eladót, mégsem tűnik el semmi. Az elhagyott pénztárca órák múlva is ugyanott található, ahol tulajdonosa elhagyta. A legtöbb japán szemüveges, következményeként a számítógép előtt ülő világnak. A férfiak szeretik a zakót. A fiatal nők fekete hajukat barnára festik, ami majd visszafeketedik, ahogy múlnak az évek. Parkjaik gondozottak, bennük a hollók hangját hallani. A hatalmas fényreklámokhoz hegyi folyóik és nyolc atomerőművük termeli az energiát.

A japán filmművészet 50 éve fedezte fel és élteti a hagyományokat.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)