
Tizenegy ország papi futballválogatottja érkezik Gyulára február 7-én. Ugyanis városunkban ekkor rendezik meg a katolikus papok VI. Teremlabdarúgó Európa-bajnokságát – tájékoztatta a Gyulai Hírlapot a főszervező Dlubala Róbert atya. Bosznia–Hercegovina, Horvátország, Fehéroroszország, Szlovénia, Lengyelország, Portugália, Ausztria, Szlovákia, Ukrajna, Románia részvételével zajló bajnokságot hatodik alkalommal rendezik meg, helyszínül idén választották először Magyarországot. A magyar válogatott tagjai az ország különböző pontjairól érkeznek Gyulára.
Ezúttal két magyar püspök atya is rúgja majd a bőrt Gyulán: dr. Kiss-Rigó László Szeged–csanádi Egyházmegye püspöke kapus poszton, Palánki Ferenc egri püspök. Az Eb történetében először fordul elő, hogy három püspök lép pályára, ugyanis Szlovákiából is érkezik egy egyházi vezető.
– Az atyákkal általában a templomokban találkoznak az emberek. Érdekes, hogy a labdát kihasználva is lehet hirdetni az evangéliumot. Legtökéletesebb példa erre: Gyulán van a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia, ami első Európában. No, de atyák is tudnak focizni, de természetesen nem reverendában szoktunk. Fontos, hogy tudjunk egymással találkozni, különböző nemzet és kultúra találkozzon. Nemcsak focizunk, hanem megismerkedünk egymás országával is. Igyekszem minél jobban bemutatni az ország kultúráját. Gyulán minden lehetőség megvan rá, a történelme és építészete, valamint a fürdő miatt is. Meg akartam mutatni a külföldi atyáknak, hogy nem csak Budapest van, és Magyarországon milyen kincsek vannak. Koncerttel zárul a program, hagyományos citerás koncert, de egy gyulai big band zenekar is fellép. Tanúságtétel az emberek felé, hogy az atyák hirdetik az evangéliumot, de fontosnak tartják a sportot, a mozgást. Szemük előtt lebeg a közmondás, hogy ép testben ép lélek. A minél jobb eredmény érdekében a magyar válogatottal egykori Vasas-játékos, Tóth Bálint edzett – nyilatkozta a Gyulai Hírlapnak Dlubala Róbert.
Róbert atya hozzátette, az első két bajnokságot Horvátország nyerte, a többit Lengyelország. Talán nem is véletlenül, hiszen profi játékosok is vannak a csapatokban. Egy horvát pap például a 2. Bundesligában focizott, a lengyel csapatban MBI-es játékos is található. Mindkét országra jellemző, hogy nincs paphiány, van akkora állomány, hogy könnyebb jó csapatot összeállítani. A meccsek és az eredményhirdetés nyilvános program, minden érdeklődőt szeretettel várnak az ingyenes sporteseményre. A bajnokság kedden 10.30 órakor közös szentmisével kezdődik a belvárosi templomban, a mérkőzések az első nap 14 és 18 óra között zajlanak a Göndöcs iskolában és a Városi Tornacsarnokban.Az elődöntő és a döntő mérkőzéseit csütörtökön 14 és 18 óra között a Városi Tornacsarnokban játsszák, a díjkiosztásra 19 órakor kerül sor.
VÁROSI SPORTCSARNOK (2012. 02. 07. kedd) A csoport 1. Magyarország (HUN), 2. Bosznia-Hercegovina (BIH), 3. Horvátország (CRO), 4. Fehéroroszország (BLR), 5. Szlovénia (SLO).
A csoport mérkőzései: 14.00 BIH–CRO, 14.30 HUN–BLR, 15.00 CRO–SLO, 15.30 BIH–BLR, 16.00 HUN–SLO, 16.30 BLR–CRO, 17.00 BIH– SLO, 17.30 CRO–HUN 18.00 SLO–BLR, 18.30 HUN–BIH. GÖNDÖCS BENEDEK KÖZÉPISKOLA (2012. 02. 07. kedd) B csoport 1. Lengyelország (POL) 2. Portugália (POR) 3. Ausztria (AUT) 4. Szlovákia (SVK) 5. Ukrajna (UKR) 6. Románia (ROM). B csoport mérkőzései: 13.30 POR–SVK, 14.00 AUT–UKR, 14.30 POR–ROM, 15.00 POL–AUT, 15.30 SVK- ROM, 16.00 POR–UKR, 16.30 POL–ROM, 17.00 SVK–UKR, 17.30 ROM–AUT, 18.00 UKR –POL, 18.30 POR–AUT, 19.00, POL–SVK, 19.30 UKR–ROM, 20.00 AUT–SVK, 20.30 POL-POR.