„A magyarországi méhészet a háború folyamán elszenvedett nagy veszteségeit a mai napig sem heverte ki. Elpusztult az állomány több mint ötven százaléka, amit azóta csak részben tudtak pótolni” – olvasható a kolozsvári kiadású Méhészeti Közlöny 1948. évi első számában. A gyulai méhészek veszteségeit nem ismerjük, azt azonban tudjuk, hogy a város polgármestere 1948 novemberében 76 működő és 43 szünetelő méhészetről tett jelentést a Központi Statisztikai Hivatalnak.
A méhészeti élet újraindulását az állam és az önkormányzat is segítette. Békés vármegye szabadművelődési felügyelője irányításával Gyulán méhészeti tanfolyamok indultak. 1946 őszén a központi római katolikus népiskolában szervezték meg az oktatást. 1947 májusában a Gyulai Állami Polgári Leányiskola 33 tanulója vett részt és kapott oklevelet Hrankay Béla nyugalmazott méhészeti főfelügyelő tanfolyamán. A következő hónapban a polgármester komoly erőfeszítést tett, hogy a szabadművelődési felügyelőség által szervezett újabb, 12–15 órás, Hrankay által vezetett tanfolyamra minél többen jelentkezzenek, „nők és férfiak” egyaránt. A felhívást valamennyi kerületben és a hetipiacokon is kidobolták. Gyula minden megyei, városi hivatala és intézménye is megkapta az értesítést. A fennmaradt levéltári iratok tanúsága szerint a pénzügyigazgatóságról három, a vármegyei földhivatalból egy, a polgármesteri hivatalból egy, név szerint Bogár János Árpád utca 28/b szám alatti lakos jelentkezett a tanfolyamra. A forgalmi adóhivatal dolgozói akkor szánták volna rá magukat az ismeretszerzésre, ha nem kellett volna tíz forint részvételi díjat fizetni.
A gyakorló méhészek számára a Szegedi Állami Méhészeti Felügyelőség szervezett szakelőadásokat. 1949. március elején Engli Ferenc, a felügyelőség vezetője tudósította a polgármestert, hogy a hónap közepén szakmai továbbképzést kíván tartani Gyulán. A méhészek értesítéséről a helyi Göndöcs Benedek Méhészegyesület elnöke, dr. Felföldy Sándor és titkára, Marosi Illés gondoskodott.
A korabeli dokumentumok a méhészélet árnyoldaláról is tudósítanak. 1947 júniusában két méhészetben ütötte fel fejét a méhek „pestise”, a nyúlós költésrothadás (Bacillus larvae). A betegség felszámolásáról, amely a fertőzött méhcsaládok, kaptárak és keretek elégetésével járt, a gödöllői Állami Méhészeti és Méhbiológiai Kutatóintézet tudós igazgatója, dr. Örösi Pál Zoltán intézkedett, a gyakorlati teendőket pedig Engli Ferenc kerületi felügyelő irányította. A kárt szenvedett méhészeket az állam – ahogyan napjainkban is –, kárpótolta. Engli, a későbbi fertőzések elkerülése érdekében, méhegészségügyi szolgálat szervezését szorgalmazta, és a következő, jó nevű méhészeket javasolta ellenőröknek: Bujdosó István, Durkó Mihály, Jámbor István és Tóth Károly.
Most, amikor városunkban méhészfesztivál zajlik, legyen példaértékű az a figyelem, amivel az állami intézmények hajdan a méhészet felé fordultak. Ennek szép megnyilvánulása egy 1948-ban kiadott polgármesteri utasítás: „A méhészet nagy nemzetgazdasági szempontjaira figyelemmel, utasítom, a hároméves fásítási terv keretében végzett ültetéseknél a helyi viszonyokat figyelembe véve (talaj, éghajlat), elsősorban mézelő fák telepíttessenek.” A dokumentum arra is felhívta a figyelmet, hogy az állami csemetekertekben ingyenesen beszerezhetőek akác és japánakác facsemeték.
