Stílszerűen szeptember végén határozott arról az Országgyűlés, hogy legyen hivatalos ünnepe a magyar nyelvnek. A honatyák a napi gyakorlattól eltérően ellenszavazat és tartózkodás nélkül döntöttek november 13. mellett. (Talán nem mindenki tudja, miért is ezt a dátumot választották; 1844-ben ezen a napon hirdették ki a törvényt, mely ismét államnyelvvé tette a magyart Magyarországon!) A kultúra barátai Gyulán a Százéves (Reinhardt) cukrászdában szerveztek ünnepséget a jeles esemény alkalmából, bízunk benne, hagyományt teremtve így.
Nagyon sokan nem vették komolyan Kiss Ottót a magyar nyelv napján. A József Attila-díjas író ugyanis néhány éve megjelentetett egy gyermekverskötetet „Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután” címmel. Nos, vasárnap zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők a Százéves (Reinhardt) cukrászdát, hogy együtt ünnepeljenek két gyulai alkotóval, Kiss Ottóval és Kiss Lászlóval. Nem döntöttek rosszul, remekül szórakozhattak. A két kiváló író humoros novellákat, verseket válogatott az ünnepi alkalomra. Merthogy nem gondolkodni akartak a nyelvről, hanem megmutatni, miként is bánnak vele, hogyan dolgozik egy író a nyelvvel – fogalmazták meg.
Kiss László novellái –melyek látszólag a fociról és a horgászásról szólnak – a rekeszizmokat megmozgató részek mellett elgondolkodtató fordulatokat is bőven hordoztak. A „Rendes történet” hallatán elszorultak a torkok, s ki- ki a saját nagymamája alakját idézte fel egy percre, az „Őszi sanzon” a nyelvi lelemény eszközeit vonultatta fel, a „Sose láss vendégül költőt” felolvasása viszont megalapozta a derűs hangulatot. A „Térképnek háttal” címen tavaly megjelent novelláskötet darabjai mellett elhangzott „A hely” című novellából néhány részlet, melyek az Élet és Irodalomban is megjelentek már, illetve „A gyerek” című kisnovella.
Kiss Ottó pedig „A nagypapa távcsöve” című kötet, valamint a „Szusi apó erdőt jár” címmel hamarosan megjelenő új gyermekkönyv prózaversei mellett „igazi” – értsd: rímes – verseket is felolvasott a „Régi kincsek” sorozatból, bemutatva jónéhány valódi nyelvi bravúrt. A részleteket hallván többen nagyobb összegű fogadást is hajlandók lettek volna kötni, hogy a filozofikus hajlamú, bölcselkedő Szusi apó kalandjairól szóló kis könyvecske a költő eddigi gyermekkönyveihez hasonló sikert arat majd. A „Régi kincsek” című kötet viszont – melynek alcíme: dudorászós versikék – már a nyomdában van. Meglepetés lesz a Kiss Ottót ismerőknek, ugyanis nem prózaversek, hanem klasszikus rímeket alkalmazó versek. Merthogy ifjú olvasói időnként számon kérték a költőn a felolvasásokkor, hogy „igazi” verset nem tud írni? Nos, tud. Ormi, az állatkerti gondnok rímes önvallomásának tucatnyi szakasza hahotát fakasztott. Az est végén a hallgatóság lelkes tapsa azt mutatta, hogy a magyar nyelv napjának első hivatalos ünnepe igazán színvonalasra sikeredett Gyulán. Aztán amikor hazafelé indultak, néhányan arról beszélgettek, hogy egy ünnepnek nem feltétlenül kell nagyképűnek lennie, lehet vidáman, nevetve is ünnepelni, a lényeg az, hogy az ember szívében legyen rendben a dolog…
