A 18. századi magyar parasztság történetének legjelentősebb változást hozó eseménye a Mária Terézia-féle úrbérrendezés (1767–1774) volt. A felvilágosult abszolutista szellemben uralkodó királynő gazdaságpolitikai reformjával Magyarországon elsőként szabályozta országos érvényűen a földesúr-jobbágyi viszonyt, az úrbéri szolgáltatások mértékét, a jobbágytelkek nagyságát. Célja az állami hadsereg és a kormányzati apparátus fenntartási költségeinek, az állami adónak biztosítása volt. Az úrbérrendezés első lépéseként az uralkodónő által kiküldött királyi biztosok és a vármegyei megbízottak végigjárták a mezővárosokat és falvakat, és egy kilenc pontból álló „kérdőív” (urbárialis investigatio) segítségével fölmérték a korabeli állapotokat. Egy évvel később kiegészítették ezt a kedvező és kedvezőtlen adottságok (beneficiumok és maleficiumok) számbavételével. A Békés megyei települések, így Magyar- és Németgyula elöljárósága is, 1769–1770-ben válaszolta meg az úrbéri kérdőpontokat. Jobbágyi jogállásukról a németgyulai parasztok a következőképpen nyilatkoztak: „Örökös jobbágyok nem vagyunk, hanem taksások, s szabad menetelűek.” A taksás állapot azt jelentette, hogy földesúri szolgáltatásaikat (robot, kilenced) pénzben is megválthatták.
A föld használata fejében a földesúrnak fizetett jobbágyi adót háromévenként megújított kontraktus (szerződés) alapján rótták le hol természetben (in natura), hol pénzben. A természetben történő adózáskor búza, árpa, zab, kukorica, köles, bab, borsó, lencse, répa, vörös- és fokhagyma, retek, kender, dohány, bor, bárány, méh került az uradalomba. A földesúr (ebben az időszakban báró Harruckern Ferenc) és családja Bécsben élt, Gyulára csak három-négy évenként látogatott el. Itteni időtöltéseik alkalmával tojást, tyúkot, csirkét, kappant, pulykát, ludat, kacsát, bárányt és vajat kellett a parasztoknak a kastély konyhájára szállítani.
A gyulai jobbágyok két nyomásban művelték földjeiket, a szántást hat vonó marhával végezték. A szántók kétharmada jó minőségű, termékeny volt, egyharmada szikes, vízállásos. A legelő és nádas területeket a két város közösen használta. A magyargyulaiak gulyabeli marháikat és méneses lovaikat a távoli Csorvás pusztán tartották. A korabeli gazdálkodás színvonalát jól jellemezte a szőlőterületek megléte és nagysága. Az intenzív gazdálkodást igénylő szőlőművelésben Németgyula járt élen, megyei viszonylatban is kiemelkedő termésmennyiséggel. A szőlőkultúra a tehetősebb gazdák mellett a szegénység számára is biztos munkaalkalmat és jövedelmet nyújtott. Erdős terület alig adódott, így sertésmakkoltatásra nem volt lehetőségük. Gabonaőrlésre három vízimalom állt rendelkezésre. Az évi három országos vásár alkalmával a hízott állatok, bor és egyéb termények, valamint a vásározók ellátására kínált ételek eladásából a gyulai lakosok számottevő jövedelemre tettek szert. Az úrbéri kérdőpontokra adott válaszok a parasztság úrbérrendezés előtti életének, gazdálkodásának, szolgáltatásainak, jogi helyzetének változatos és színes képét örökítették meg.
