A II. József által elrendelt első magyarországi népszámlálás után majdnem száz esztendő telt el az újabb népszámlálásig. Az országos statisztikai szervezet intézményesülésével közel egy időben, 1869-ben alkottak törvényt a következő népszámlálásról. Politikai, közművelődési és közgazdasági érdekekre tekintettel – s figyelembe véve az 1872. évi szentpétervári nemzetközi statisztikai kongresszus nyilatkozatát – 1880-tól tízévenként, lehetőség szerint a 0-val záruló évek végén tartottak Magyarországon általános népszámlálást.
A magyar korona országai területén 1890. december 31-én létező népességet országszerte 1891. január 1–10. között vették számba. Az adatfelvételhez szükséges nyomtatványok ebben az évben már 1890 szeptemberében Békés vármegyébe érkeztek az Országos M. Kir. Statisztikai Hivatalból. A férfilakosságot fehér, a nőket kék színű számlálólapokon írták össze. A megyei és községi elöljárók idejekorán a munkálatok előkészítésén dolgoztak: újraszámozták a házakat, illetve a régi számozást egészítették ki, mivel 1890-ben a népesedési adatokon kívül a köz- és magánépületek összeírása is a feladatok között szerepelt. Nagy gondot fordítottak a kérdezőbiztosok kiválasztására, az erre a munkára alkalmasnak vélt személyek toborzására. A vármegyéket, városokat 500–1000 lelkenként a számláló ügynökök vezette számláló csoportokra osztották fel. Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter azt ajánlotta, a számláló ügynököket „a helybeli vagy vidéki értelmesebb és megbízható lakosok közül”, a ténylegesen nem szolgáló tisztek, altisztek, továbbá a lelkészek, iskolai tanítók, kántorok, közbirtokosok, haszonbérlők, gazdatisztek, ügyvédek, kereskedők sorából nevezzék ki.
Gyula város belterületét 1890-ben az elsőtől a 2061. házszámig összesen húsz, a külterületet tíz népszámlálási körzetbe sorolták. A harminc számláló ügynök egyharmada tanítóként kereste a kenyerét, városi tisztviselő és tanácsnok hét, végrehajtó öt akadt közöttük, hárman-hárman ügyvédek, illetve kántorok voltak. A város tisztviselőgárdájából Kocsis Szilárd díjnok, Ujfalussy Gyula mérnök, Diósy József számvevő, Papp Gyula könyvvezető, Kóhn Dávid nyilvántartó kapcsolódott be az összeírási munkálatokba. Belterületi körzetet kaptak Takácsy Lajos, Niedermayer Antal és Csiszár Sámuel kántorok is. A népszámlálási ügynöknek felkért tanítók közül négyen a római katolikus, ketten a görögkeleti iskola oktatói gárdájához tartoztak, Bródy Sámuel az izraelita elemi népiskolában tanított, Városy Imrét a gyula–eperjesi községi iskola alkalmazta. A végrehajtók a külterületi lakott helyeket, tanyákat, szőlőket, pusztákat és a vasúton túli telepeket mérték fel, ahol előzetesen közel négyezer főre becsülték a teljes lélekszámot.
Az összeírás 1891. január első hetében Gyulán nagyon vontatottan indult, az ügynökök közül sokan alig tudtak öt-hat háznál többel végezni, s a hónap végén is még több személylap és gyűjtőív pótlásra, kiegészítésre szorult. „Volt, nem tagadom, hol emberséggel fogadtak – jegyezte le az egyik összeírásban részt vett tanító, Rácz János –, ezeknek köszönet legyen e helyen is. De ez az eset oly ritka volt, mint a Dézsi malma kerekének a foga a kitördelés után. Némely ügynöktársam előtt ajtót is zártak (a tártak helyett); hol személyt, hol épületet eltagadtak, számoljon róluk az ő lelkük.” „Különösen tagadták a családtagok, cselédek életkorát – folytatta más helyen a krónikás –, utóbbiak életkora csaknem mind tizenhat éven alóli (16 éves és idősebb családtag vagy cseléd után tudvalevőleg adót kell fizetni).”
