
A Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napját ma, október 26-án rendezte meg a Gyulai Munkaügyi Bíróság és Cégbíróság. A gyulai nyílt nap keretében az érdeklődők megismerhették a Kossuth téri bírósági épületet, a tárgyalótermeket, a kezelőirodákat. Rövid tájékoztatást hallottak a bírósági szervezet felépítéséről, a bíróság munkájáról, a polgári ítélkezésről és annak témaköreiről.
Az Európa Tanács és az Európai Bizottság 2002-ben kezdeményezte a tagállamokban minden év október utolsó hetében a polgári igazságszolgáltatás európai napjának megtartását. A kezdeményezők szerint az állampolgárok általában kevésbé ismerik jogaikat, és még kevésbé a polgári igazságszolgáltatás működését. A nyílt nap segítségével ezen szeretnének változtatni. Az igazságszolgáltatásról ugyanis az embereknek elsősorban a büntetőjog jut eszükbe, azonban fontos lenne, hogy az igazságszolgáltatás a köztudatba ne így, hanem egy olyan szolgáltatásként vonuljon be, amely elősegíti az állampolgárok jogi ügyeinek intézését. A rendezvény célja, hogy az állampolgárokban tudatosuljon, hogy a polgári jog által biztosított jogaik átszövik egész életüket, és hogy ez, az állam számukra nyújtott szolgáltatása jogérvényesítésük megkönnyítéséhez – tájékoztatta a Gyulai Hírlap Online-t dr. Bagdi Árpád Gyula, a Békés Megyei Bíróság sajtótitkára.




























