A harmadik alkalommal Miskolcon rendezett Sziráczki-emlékversenyen kvalifikált nemzetközi mezőny gyűlt össze.
A rendezők megnyerték az idei esztendő salakmotoros világbajnokát, Greg Hancockot az USA-ból. Greg az alapszakasz valamennyi futamában „leiskolázta” ellenfeleit. A döntőben ugyanakkor rossz starthelyet választva, a szegedi színekben szereplő Magosi Norbert rakétarajtjával olyan előnyre tett szert, amely számára a győzelmet jelentette. Benkő Roland öt pontot gyűjtött, és hármas holtversenyben a 10–12. helyen végzett. Bár ha a két pontot nem hullajtja el közben, jóval előrébb kerül.
Rolinak nagyon nagy élményt jelentett a depóban a világbajnokkal találkozni. Sőt tini vaspapucsosunknak Greg jó szívvel adott néhány motorbeállítási és versenytechnikai tanácsot. A felemelő érzést jelentő eszmecserét bizonyára kamatoztatni fogja versenyzőnk az elkövetkezőkben. Ráadásul e hét szombatján Debrecenben kerül sor az OB záró fordulójára, ahol jelenlegi negyedik helyéről, jó eséllyel pályázik a dobogóra kerülést.
























