Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Jobb ellenféllel szemben

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • D. Sz. • SPORT • 2011. október 16. 10:00
Jobb ellenféllel szemben
Kézilabda
Képünk egy korábbi mérkőzésen készült. Fotó: Gyulai Hírlap Online - Rusznyák Csaba

Gyulai SE–DVSC-Fórum 25-35 (14-17).

NB II-es női bajnoki kézilabda-mérkőzés, Gyula, 100 néző. V.: Dzsipoff, Fődi.

Gyula: RépásVízhányó, Lukoviczki 3, Dávid 1, Gábor 11, Gebei, Buzási 3. Cs.: Kerekes (kapus) Márki 3, Latos 2, dr. Novák 2, Skerl, Dobra, Balogh O. Edző: Majorné Horváth Izabella.

Az NB I-es Debrecen „fiókcsapatát” fogadták a gyulai lányok a hétvégén a Don Bosco Csarnokban. A találkozón gyors lerohanásokkal érzékeltették a vendégek, hogy ők más dimenzióban kézilabdáznak, azonban a mieink még így is tartották magukat, és mindössze háromgólos hátránnyal mehettek pihenőre.

A szünet előtt közvetlenül bokasérülést szenvedett Gebei Lívia kiválásával pedig meggyengült a védelem, és ezt a debreceniek ki is használtak, rögtön szünet után hétgólos előnyre tettek szert, amit a mérkőzés végéig meg is tartottak. Majorné Horváth Izabella: –Jobb volt az ellenfelünk, de nem tíz góllal. Ifjúsági csapatunk 11 gólos vereséget szenvedett a jobb fizikai adottságokkal rendelkező ellenfelével szemben. A Gyulai SE férfi csapata szenzációs játékkal 31–30 arányú győzelmet aratott a Gyomaendrőd ellen.

A Göndöcs Benedek KDSK férfi csapata tisztességesen helytállt a megyei I. osztályú felnőtt bajnoki tabellavezető Kétsoprony otthonában, azonban 32–24 arányú vereséget szenvedett. Legjobb gólszerzők: Nemesi A. 9, Kiri Cs. 4, Felczán O. 3.

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)