Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés:
oldalakon
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - A gyulai biotej

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Gyulai Hírlap Online • MAGAZIN • 2011. október 01. 10:00
A gyulai biotej
A Körös–Maros Biofarm Kft. története
Képünk illusztráció

A társaságot 1991-ben családi vállalkozásként alapítottuk. Az induló cég (Polimarketing Kft.) tevékenységét a külső igényekre és meglévő kapcsolatainkra alapoztuk. Foglalkoztunk nyers állati bőrök, cipők és könyvek kereskedelmével. 1994-től bankoktól behajthatatlan követeléseket vásároltunk és a mögöttük rejlő vagyont feljavítva igyekeztünk tisztes haszonnal tovább adni. 1995-ben - tender győztesként - a gyulai szarvasmarhatelepet vettük meg 22 millió forintért, de nem tudtuk nyereséggel értékesíteni. Arra építve, hogy a családon belül akad több agrármérnök, állatorvos, más szakember, a naivak biztonságával és nagy tervekkel kezdtünk mezőgazdálkodni. Gyorsan ráébredtünk, hogy a szokványos tejtermeléssel komoly kitörésre nem számíthatunk. A pénzünk elfogyott, takarmányt, gépeket kellett venni, földet szerezni, munkabért fizetni, de a tej ára alacsony volt. Elmentünk megnézni, hogy az EU-ban hogy élnek meg a földművelők. Nyugaton járva belefutottunk a bio produktumok iránti igénybe, s ezt az esélyt már ígéretesebbnek ítélte a család. Könyvtárba jártunk, terveztünk és adaptáltuk a nyugati módszereket.

A bio tej Gyulára is meghozta a várt eredményt. Csapatunk - amely közben 100 fősre gyarapodott - először a váci Naszálytej ZRt-nek szállította termékét, de ott annak csak egy részét csomagolták bio tejként. Később árviták is támadtak, így tavaly a közelebb eső szegedi SOLE-MiZo Zrt.-hez pártoltunk át. Itt cégünk egész szállítmányát bio tejnek dolgozzák fel.

Ahhoz, hogy a „tejünk" a bio minősítést megkaphassa, már a tehenek etetése is szigorúan körülhatárolt. A takarmányt olyan földön kell megtermelni ahol nincs műtrágyázás, vegyszeres gyomirtás, s a silózásra szánt kukoricát is kézzel vagy géppel kapáljuk. Jelenleg az állomány 200 vagon szénát, 1200 tonna kukoricát, több mint ezer vagon silót rág el évente. A viharsarki nehéz, kötött talajon alacsonyabbak a termésátlagok. Saját és bérelt földekről takarítjuk be a takarmányt, amit eleinte másoktól vásároltunk. Az állattenyésztésben nem használunk hozamfokozókat és antibiotikumokat.

Amikor 1995-ben átvettük a tehenészetet, ott mindössze kétszáz kontraszelektált állat bőgött búsan a jászlak mögött, (a jobbakat az előző tulajdonos idejekorán értékesítette), alig termeltek tejet, bio minőségűt pedig éppen hogy nem. Ma viszont három telephelyünkön kétezer szarvasmarha, közöttük kilencszáz tehén kérődzik békésen, bio tejünket - bár Németországba is szállítottuk már - a magyar piac teljes egészében "felszívja". Jelenleg évi 5 millió liter bio tejet állítunk elő.

Másik fő termékünk a bio hús, amit kicsontozva, báderozva (íntalanítva) gyermek tápszerbe dolgoznak fel. A selejt vágóállatokat belföldön és exportra adjuk el. Kereskedelmi termékünk még a gabona (öko búza) és tönkölybúza, amelyeket bio minőségben nyugat-európai piacokra szállítjuk.

Most éppen Románia felé terjeszkedünk. Számításaink szerint ott is gazdaságos lehet a bio termelés. Az országhatár fő telephelyünktől csupán 500 méterre húzódik. Romániai kapcsolataink egyébként nem új keletűek: területünkön saját oktatási központunk működik, ahol már 28 magyar mellett 28 "túloldali" gazdát is tanítottunk arra, hogyan kell megfelelni a bio követelményeknek.

Az oktatási központ egy, a szarvasmarhatelepen korábban kihasználatlanul álló épület rendbetételével jött létre. Az ehhez szükséges pénzt pályázaton nyertük. Ezen akció, valamint további pályázatok beadásának előfeltételeként 2003-ban létrehoztuk a Körös-Maros Ökogazdálkodási és Vidékfejlesztési Alapítványt. Nyugaton járva ugyanis azt tapasztaltuk, hogy a vállalkozóknak illik gondot fordítaniuk arra a környezetre, amelyben élnek, előmozdítaniuk szűkebb pátriájuk fejlődését. Az oktatási központ sikeres létrehozása után vágtuk igazán nagy fába a fejszénket: több más helyi vállalkozóval összefogva, némi pénzmagot összeadva EU-s támogatást pályáztunk meg a gyulavári kastély helyreállítására. Az akció sikerrel járt, saját 14 millió forintunk mellé az unió ROP programja odatett még 550 milliót, az enyészet felé bandukoló kúria újraélesztésére. Ma múzeum és természetvédelmi kiállítás mellett előadótermek várják benne a konferenciaturizmus részvevőit (www.gyulavarikastely.hu). A kastélyt irányító kuratórium elnöke feleségem.

Saját mezőgazdasági üzemünk fenntarthatóságát, a megtermelt szerves anyagok körforgását szeretnénk elérni azzal, hogy bio gázüzemet, korszerű trágyakezelést és istálló felújítást tervezünk. Ezek mellett komoly tudományos kutatásokat is végzünk. Ilyen például egy ősi gabonafajta, az „alakor" újbóli hasznosítási lehetőségeinek a vizsgálata, együttműködve a Martonvásári Kutatóintézettel. A sumérok által már kilencezer évvel ezelőtt használt búzafajnak ugyanis nincs gombabetegsége, a körülötte felbukkanó gyomokat maga nyomja el - egyszóval ideális a biogazdálkodásban. A tejtermelésben három magyar egyetemmel folytatunk közösen munkát, amelyben azt vizsgáljuk, hogy miként lehet különböző állatfajtákkal és takarmányféleségekkel tovább javítani a tej minőségét és gazdaságosabb termelését. Ehhez Európa öt különböző országából 16-16 db tisztavérű tenyészállatot hozunk be, hogy összehasonlíthassuk azok eredményeit saját Holstein-fríz állományunkéval.

Bár a bio tej, bio kefir, joghurt drágább a hagyományosnál, egyre többen fogyasztják, mert honlapunkon is (www.biotej.hu) nyomon követhető, biztonságos élelmiszer és garantáltan nem tartalmaz káros nyomelemeket. A benne lévő egészségvédő anyagokat (konjugált linolsav, Omega 3 és 6) a tudomány segítségével összeállított természetes takarmányokkal, gyógynövények etetésével igyekszünk növelni.

Eredményeinket elismerik. Az igazgatói irodában a díjak között "Az év agrárvállalkozója 2004" serlege és a 2007-es Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj réztáblája is megtalálható.

Forrás: biotej.hu

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)
Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.
Jöhet a süti?
Részletek KÉREM