A tévés pályafutásom 1999-ben kezdődött. Annak az évnek a decemberében, lassan tizenkét évvel ezelőtt indult a magyarországi Minimax csatorna. Szóval a Minimaxszal kezdtem, de mostanra már nyolc csatornát érint a munkám. A Chello úgynevezett non-sport csatornáinak vagyok a regionális programigazgatója. Ez azt jelenti, hogy nyolc brand tartozik hozzám, gyakorlatilag minden a Sport1, a Sport2 és a SportM kivételével.
• Melyek ezek a csatornák?
• A Minimax mellett a TV Paprika, a Filmmúzeum, a Spektrum, a Spektrum Home, a Megamax, a Zone Romantica, a Zone Europa, igaz ez utóbbi csak Lengyelországban fogható. És van még egy romantika brandünk Romániában, valamint egy Club TV Lengyelországban, amik hozzám tartoznak.
• Lengyelországot és Romániát már tudjuk, mi tartozik még hozzád úgy, mint regionális igazgatóhoz?
• A felsorolt országokon kívül van csatornánk Csehországban, Szlovákiában és az egykori Jugoszlávia területén.
• Holott, ha jól tudom, eredetileg nem készültél a televíziós szakmába.
• Valóban, soha nem gondoltam korábban arra, hogy a médiában kellene elhelyezkednem, igaz ugyanakkor az is, hogy a gyerekekkel mindig szerettem foglalkozni. Eredetileg politológiára jártam az ELTE-re, amit azért választottam, mert jogra szerettem volna járni, és a két szak között akkor még volt átjárás. De épp abban a tanévben, amikor én élni szerettem volna ezzel a lehetőséggel, ezt megszüntették. Végül ott is hagytam az ELTE-t, és a KVIF-en végeztem kereskedelmi szakon; néha eszembe jut, ha maradtam volna politológián, valószínűleg mennyire másként alakult volna az életem.
• A kereskedelmi diplomával viszont egyből tévézni kezdtél.
• Nem, hanem ahol elkezdtem dolgozni, ott merült fel egy idő után, hogy televíziós vállalkozásba szeretnének kezdeni. Szóval sikerült jó helyen lennem akkor.
• Magát a Minimaxot viszont nem ti találták ki, ugye?
• Így van, akkor már létezett egy Minimax brand, ami először Spanyolországban indult el. Azt a csatornát felvásárolták, de ettől függetlenül Lengyelországban is indított egyet a Canal Plus. Tulajdonképpen azt a modellt néztük mi meg. Volt egy kialakított arculat, és mi azt próbáltuk meg kitalálni, hogy mitől lehet ez sikeres itt, Magyarországon, hogy egyáltalán van-e rá igény. Kiderült, hogy igen, van.
• És akkor ti átvettétek a francia modellt?
• A Canal Plus egy évvel korábban Lengyelországban indított Minimaxot, velük volt először egy együttműködés, aztán pedig két francia konzultánst küldtek ide hozzánk. Elmondhatom, hogy mindent tőlük tanultam, tanultunk. Ugyanis nemcsak én voltam kezdő: amikor elindítottuk a csatornát, a teljes stábból mindössze két embernek volt televíziós tapasztalata, korábbi szakmai pályafutása, viszont mindenki nagyon lelkes volt.
• A kezdetektől tudtátok, hogy milyen magyar mesetévét szeretnétek csinálni?
• A régi kedves figurákat szerettük volna visszahozni. Akkor a kínálatot a Nickelodeon, a Cartoon Network és a FoxKids jelentette, ezek nagyon amerikai, angolszász csatornák voltak. Mi azt gondoltuk, hogy a magyar és, mint például a Kisvakond-mesék, a kelet-közép-európai tartalom nagyon fontos lenne. Másrészt összességében is egy európai típusú, egy humánus arculatú csatornát szerettünk volna, ami elé úgy nyugodtan leültetheted a gyerekedet, és ott mered hagyni. Igen, ez volt a legfontosabb, hogy biztonságban legyenek a gyerekek, és a szülők tudják, mikor és mi van műsoron.
• Ez egyfajta társadalmi felelősségvállalás volt?
• Igen, én akkor nagyon sokat foglalkoztam azzal, mekkora felelőssége van annak, hogyha az ember ilyesmit csinál. Nagyon nagy. Egyszerűen tudni kell, mi és hogyan hat a gyerekekre, mire próbál tanítani, ahogyan azt is, hogy az erőszak hogyan csapódik le a gyerekekben. Nagyon fontosnak éreztük azt is közvetíteni, hogy nem feltétlen kell otthagyni a gyereket a tévé előtt, lehet együtt is nézni, már csak azért is, hogy ha a gyereknek kérdése van, akkor azt meg lehessen beszélni.
• Zökkenőmentes volt a fejlődés ebben a majdnem tizenkét évben?
• Természetesen komoly, érdemi változásokkal, de igen. A változások két különböző területen jelentkeztek. Egyfelől időnként változott a tulajdonosi kör, a Canal Plus után később jött a Chello, amely először csak ötven százalékban, majd később száz százalékban tulajdonos lett. Másfelől belső változások is voltak, nemcsak létszámban, hogy fokozatosan növekedett a kezdeti kis stábunk, hanem szervezetileg is. Nekünk már az elején is fontos volt a küldetéstudat, amiről az előbb is beszéltem, hogy ne csak televíziót csináljunk, hanem néhány műsorunkkal, aktivitásunkkal akár közszolgálati missziót is betöltsünk.
• Mint például?
• Gondolok itt a Szezám utcára, ami egy világszerte ismert oktató-sorozat, vagy a rengeteg rendezvényre, kampányra. Nekem nagyon kedves emlék maradt, hogy nagyon kicsi csapatunkkal éjt nappallá téve, hétvégén is együtt szerveztük és vittük sikerre a rendezvényeket. Olyan érzelmi töltés volt akkor bennünk, hogy természetes volt számunkra, én is mindent csináltam, amit kellett, akár óriásbáb is voltam, ha arra volt szükség. De ez bőven megtérült, a csatorna nézettségét, ismertségét tekintve és rengeteget pozitív visszajelzést kaptunk mi is a rendezvényeken gyerekektől, szülőktől egyaránt. Ma már rendezvényeken nem dolgozom, de még ma is kijárok a saját gyerekeimmel. Jó volt, néha picit még hiányzik is a hangulata.
• Ha már a megtérülés: anyagilag mennyire kifizetődő egy ilyen csatornát üzemeltetni?
• A Minimax üzletileg is egy kifizetődő vállalkozás. A bevétel egyik része nyilván a kábeltévé-szolgáltatók által fizetett díjakból van, míg a másik része a reklámokból. Az elején az is szempont volt, hogy olyan gyerekcsatorna legyünk, ahol nincsenek reklámok. De utána már a szülők is elfogadták, hogy megjelentek a reklámok. Kompromisszumot kellett kötnünk a nézőkkel, és ez sikerült, úgy érzem: vannak reklámok, de a műsorok minőségből nem engedtünk. És azt hiszem, így el is fogadtak bennünket. A Minimax, úgy érzem, 1999 óta egy sikertörténetté nőtte ki magát, és az, hogy a környező országokban is elindultunk, már csak hab a tortán. És arról sem feledkezhetünk el, hogy ma már a Minimax nemcsak egy tévé: van újságunk is, a Minimax magazin, van egy nagyon jó látogatottsággal bíró weboldalunk, több nyelven elérhető, rengeteg játékos mikroszájttal, vannak rendezvényeink, van Minimax-hajó is,
• Ugyanazokat a meséket adjátok mindenhol?
• Nem, van eltérés, és ez célunk is. Nekünk is jó, ha sikerül valami helyi tartalmat megszerezni, és akkor azt természetesen beillesztjük a programban. Szerencsére nálunk nincs az, hogy a londoni központból készen kapjuk a műsortervet, hanem odafigyelünk a helyi sajátosságokra is.
• Említetted korábban a közszolgálati missziót, az oktatást…
• Igen, az elejétől fogva próbáltunk olyan meséket behozni, amelyek szórakoztatva, játékos módon, nem direktben oktatnak.
• Ez viszont inkább a külföldi mesékre igaz.
• Igen, például a Varázslatos Iskolabusz sorozat, de azért a magyar mesék között is volt ilyen, mondjuk a Stop, közlekedj okosan, vagy a Kész-pénz, de ide sorolnám még a Gyerekdalokat és Mondókákat is. Sajnos tény, hogy ma Magyarországon nagyon kevés gyerekeknek szóló animációs film készül, ugyanakkor bízunk benne, hogy a Gyerekdalok és Mondókák sorozat újabb epizódokkal bővülhet. Emellett pedig a Minimax is vetíti a nemrégiben elkészült Bogyó és Babóca-sorozatot.
• A kortárs magyar gyerekirodalommal van kapcsolatotok?
• Tavaly volt egy olvasáskampányunk, Te már olvastad? címmel, mi kezdtük el azt, hogy gyerekek és ismert emberek ajánlották a nézők figyelmébe, hogy mi volt a kedvenc könyvük gyerekkorukban. De ezen túl is elég sokszor van olyan kampányunk, ami a televíziózás mellett, egyéb fontos dologra fókuszál, az olvasás mellett ilyen volt a környezetvédelem, vagy a legújabb kampányunk, ami szeptemberben indul a Zenével a Gyermekekért, amelyben ismert és népszerű előadókat kértünk fel egy-egy dal megírására, amelyek segítségével a művészek hét gyermekeket segítő alapítványt támogatnak, ugyanis a dalok az alapítványok misszióiról szólnak.
• Az, hogy ma már a Chello regionális programigazgatója vagy, mit jelent?
• Az új csatornák 2007 végén kezdtek jönni, és bár kaptam magam mellé csapatot segítségképp, de a paletta, amiért felelek, egyre jobban bővült. Nekem addig ebben nem volt tapasztalatom, így eléggé fel kellett kötni a nadrágot, hogy megfeleljek. A saját gyártású műsoroknál kellett odafigyelnünk jobban. De azt mondhatom, idővel szépen belejöttünk, ráadásul a vezetőség részéről is folyamatos a bizalom irántunk. Ezeknek a csatornáknak itt volt Magyarországon a központjuk, úgyhogy adott volt, hogy a regionális vezetés is itt legyen. De mindenhol van helyi csapat, akikkel folyamatosan egyeztetünk.
• Aki nyolc tévéért felel nagyjából ennyi országban, az mikor él? Úgy értem, mennyi időd jut magadra, a családodra?
• Sok szervezést igényel a dolog, de a férjem és a családom mindenben támogat, így nem érzem, hogy bármilyen ilyen jellegű gondom lenne, most egy nagyon jó periódusában vagyok az életemnek. Van két gyönyörű gyerekem, szép családom, a munkám pedig nemcsak remek, hanem a hobbim is.
• És arra mennyi időd van, hogy Gyulára hazajárj?
• Én az egyetem óta élek Budapesten, de Gyuláról lényegében már középiskolás koromban elkerültem, mert a békéscsabai közgében tanultam (igaz, utána még dolgoztam a polgármesteri hivatalban, de ez csak viszonylag rövid ideig tartott). Szeretek itt élni, de nagyon szeretek hazamenni is, rendszeresen járok haza, a szüleim és nagyszüleim még ott élnek. Nekem egyébként a biztonságot jelenti az a város. Szeretek otthon lenni, és azt látom, hogy a gyerekeim is szeretnek ott lenni. Azt egyébként gyakran tapasztalom, hogy nagyon sok gyulai él itt a fővárosban, korábban, amikor a Böszörményi úton volt a munkahelyem, naponta találkoztam gyulaiakkal. Azt látom egyébként, hogy akik onnan elkerülnek, azok megállják a helyüket. Lehet, hogy valami különös gondviselés van Gyulán.
