Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Sínen van a Gyulai Várfürdő fejlesztése és bővítése című projekt

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • H. É. • HÍREK • 2011. szeptember 06. 15:54
Sínen van a Gyulai Várfürdő fejlesztése és bővítése című projekt
A tervek átdolgozásával finanszírozhatóvá vált a terv
Sajtótájékoztató a Gyulai Várfürdőben. Képünkön: Boros LÁszló Attila, dr. Görgényi Ernő, dr. Kovács József és Gajda Róbert. Fotó: Gyulai HÍrlap Online

Sajtótájékoztató keretében cáfolták ma délután városunk vezetői – dr. Görgényi Ernő polgármester, Gajda Róbert országgyűlési képviselő, dr. Kovács József országgyűlési képviselő – és Boros László Attila a Gyulai Várfürdő igazgatója azt a rosszindulatúan felröppent hírt, hogy a Gyulai Várfürdő fejlesztése és bővítése egy új élményfürdővel című projekt akadályokba ütközött, késik, nem valósul meg.

A várfürdőt érintő két fordulós pályázat között a város tavaly feltételes közbeszerzési eljárást írt ki. A legkedvezőbb ajánlatot tevő cég is nettó 700 millióval nagyobb összegért végezné el a kivitelezést, mint ami forrás a város és a fürdő rendelkezésére áll.

– Ezen tények birtokában úgy tűnt két út állt előttünk – mondta Gajda Róbert.  Azt választhattuk volna, hogy ami hiányzik önerőként hozzárakja a fürdő vagy a város, vagy az hogy vissza lépünk és a beruházást felfüggesztjük. A 700 millió túlzott kockázatokat rejtett magában, bölcs döntés született, egy harmadik utat választottunk. Azt, hogy csődbe menjen a város, a fürdő, vagy mindkettőt, azt nem lehetett felvállalni.

A harmadik útról dr. Görgényi Ernő beszélt. A fürdő fejlesztése elkerülhetetlen, a 700 millió forintot az önerő 1 milliárd 250 millión felül kellett volna hozzátenni. Egy évig tartó feszített munka után a tervek átdolgozásával finanszírozhatóvá vált a terv, minden illetékes hatósággal újra kellett egyeztetni.  2011.  januárig tervezői egyeztetés volt a kivitelezési költségek csökkentésére. Megkezdődött az áttervezés arra vonatkozólag, hogy a nélkülözhető elemekkel hogy lehessen csökkenteni a műszaki költségeket úgy, hogy közben az attraktivitás ne csökkenjen. Azt az elvet követték a tervezésben, hogy magas minőségű, esztétikus, a kor kihívásának megfelelő attrakció valósuljon meg.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő hangsúlyozta, bár az élményfürdő nem érinti közvetlenül a gyógyászatot, a beruházásnak köszönhetően a tornaterem 20%-kal, a fizioterápiás terem 10 %-kal nő. Örömét fejezte ki, hogy a piacképes szolgáltatások köre bővül Gyulán, holott most a körülmények nem kedveznek.

Boros László Attila a Gyulai Várfürdő igazgatója a műszaki tartalom változásairól elmondta, a projekt alapköve a családbarát fedett élményfürdő kialakítása azért, hogy az időjárás szeszélyei ne befolyásolják a fürdő látogatottságát. Ezért csupán olyan elemeket vettek ki a projektből, mint a tervezetten az emeleten helyet kapó fodrászat, kozmetika, irodák, étterem, tornaterem. A funkciók ugyan megvalósulnak, de egyelőre jelenlegi helyükön maradnak.

A beruházásról bővebben a Gyulai Hírlapban olvashatnak.

 

Sajtótájékoztató a Gyulai Várfürdőben. Fotó: Gyulai Hírlap Online
Összes cikk - lent (max 996px)
+
+
+
+
+
+
+
+
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)