Bethlen Miklós önéletírásában megemlékezik arról, hogy nászéjszakájuk előtt feleségével térden állva imádkoztak. Ha ezt a képet korunk világában próbáljuk elképzelni, akkor megérthetjük, hogy milyen nehéz feladatot tűztek ki célul a szerzők, a rendező és a színész, amikor a puritán, bibliaolvasó, de kedélyes és szélsőségektől mentes, hazájáért és egyházáért minden áldozatra kész református erdélyi főnemes személyét és korát szándékoztak bemutatni a ma emberének. A Várszínház a Ladics-házban vitte színre Orgován Szigeti Réka és Andrási Attila Megmaradni a cselvetések idején című monodrámáját, amely az 1600-as évek második felében élt nagy formátumú diplomata híres önéletírása alapján készült. A szerzők és a rendező (Andrási Attila) egyaránt igyekeztek az általános emberi vonásokat és a mai áthallásokat felerősíteni, s ezzel a bonyolult kor történelmét és érzésvilágát kevéssé ismerők számára is érthetővé tenni Bethlen életét és gondolatait. Például a háborúktól meggyötört, kivérzett erdélyi társadalomban elhatalmasodó szegénységen meggazdagodó uzsorások története most sem ismeretlen jelenség. Az emlékirat színes anyagot kínál szerzője szokásairól, egészségéről, megjelenéséről. Ezzel a lehetőséggel élt a Bethlent alakító Dóczy Péter, akinek láthatóan nem eshetett nehezére belebújni a negyedfél évszázaddal ezelőtt élt emlékíró bőrébe, és sikerült egy rokonszenves, hús-vér férfit megformálnia. A finom humort és a tragikumot egyaránt jól érzékeltette a biztosan kezelt, 17. századi ízét megtartó, de könnyen érthetővé formált nyelvezettel.
Ezúttal a Ladics-ház udvara a rendezésben szerényebb szerepet kapott. Az egyszerűen berendezett kis színpad a bécsi fogság szobáját jelenítette meg, de időnként az emlékező Bethlen életének régi helyszínéül is szolgált. Az egykor az európai nagypolitika színterein megforduló gróf most, amíg mesélt, emlékezett, énekelt, egy trónszéket állított össze, talán egyik nagy törekvésének, az önálló Erdély befejezetlenségének szimbólumaként. A dráma végén a fogságából nem szabaduló, hazulról rossz híreket kapó, s mindezt súlyos lelki teherként cipelő Bethlen Miklós megindult hangon idézi a Szentírást: Mindenkinek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza.
Bethlen Miklós számára a keresztyén hit, a hazaszeretet, a tisztaság, a mértékletesség, a hűség, az áldozatkészség voltak azok az értékek, amelyek mellett meg akart maradni. Orgován Szigeti Réka és Andrási Attila drámája azt üzeni a mai, értékrendjében elbizonytalanodott, a viszonylagosságokba belegabalyodott világnak, hogy érdemes ezekről az értékekről a feledés porát leverni. Az igényes rendezői és színészi munkát tükröző, múltunk máig ható üzenetét hordozó várszínházi produkció népesebb publikumot érdemelt volna.
