A Tisza és Szeged lírikusa, az Anna-versek szerzője, Juhász Gyula származását, életútját, költészetét már részletesen feldolgozták. Az irodalom- és orvostörténeti írások minden esetben kiemelték a költő anyai ági felmenői, a Kálló családtagok gyulai eredetét. Juhász Gyula édesanyja, Kálló Matild (1862–1953) ugyan már Szegeden született, de anyai nagyapja, déd-, ük- és szépapja működése, élettere a XVIII. század közepétől még szorosan Gyulához kapcsolódott.
Az első ismert ős, a szépapa, Kálló József (†1795) 1721 táján született, 1744-ben Békés vármegyei esküdtnek választották meg, majd adószedővé lépett elő. Vincze Klárától tíz gyermeke született, közülük József postamesterként kereste kenyerét, István és Antal apjukhoz hasonlóan a megyei tisztikarban szolgáltak. Kálló József lányait a helyi közélet prominens, számottevő, vezető vármegyei és uradalmi tisztviselőfamíliáinak fiaival – a Tomcsányiakkal és a Vidákkal – házasította össze. Ebbe a körbe nősült Kálló József fia, Antal (1766–1837) is, aki 1796-ban vezette oltár elé Tomcsányi Kristóf főszolgabíró lányát, Teréziát. A fiatal Antal a vármegyei írószoba napidíjas írnoka volt, később a gyulai uradalom kasznárja, illetve Magyargyula jegyzője lett. Gyermekeit a városban élő tekintélyes nemesek, megyei és uradalmi elöljárók tartották keresztvíz alá, 1809-ben Borbála nevű leányának keresztanyja pedig a fiatal grófnő, Wenckheim Ferencné Pálffy Borbála lett. Kálló Antal hasonló nevű – tragikus hirtelenséggel, apja halála előtt három hónappal elhunyt – fia papi pályára lépett, Békésre került római katolikus plébánosnak, Ferenc pedig jogi tanulmányokat folytatott, Károly és tíz esztendővel fiatalabb öccse, Albert a gombkötőmesterséget sajátította el.
Kálló Károly (1804–1884) – Juhász Gyula dédnagyapja – jó érzékkel választott hivatást, a nagy szaktudást igénylő gombkötőmesterséget ugyanis az 1820-as években egész Békés vármegyében mindössze négy iparos űzte. Amíg tartott a díszmagyar öltözet divatja, a szakma különösen virágzott, nagy igény mutatkozott az igényes kézműipari munkák (zsinórozás, paszományok, vitézkötések, sújtások, övek, kötött, szövött és fonott gombok) iránt. Kálló Károly a reformkori választási küzdelmekben is szerephez jutott, feljegyezték róla, hogy nagy kortesvezér hírében állt, voksolók tömegeire volt hatással. Lobbanékony természetű lehetett, ugyanis 1838-ban Biluska Gergely gyulai gombkötő panaszt tett ellene amiatt, hogy megverte őt. Gyula jómódú, tekintélyes polgárai között tartották számon Kálló Károlyt, aki azonban élete végén mások gondoskodására szorult: 80. éve felé haladva elvesztette látását, megvakult, 1880-ban pedig felesége, Verner Franciska halálával – ötven esztendei házasság után – megözvegyült. Fiuk, Kálló Antal (1834–1913) az atyai házban kitanult mesterséget folytatta, de immár nem Gyulán, hanem Szeged palánki városrészben telepedett le.
Kálló Antal jeles mesterember, Kossuth elkötelezett híve volt. „A königgrätzi csata után Petőfi István csákói gazdatiszt érdekes kosztost hozott a nagyapámnak Serház utcai házába – jegyezte le Juhász Gyula 1922-ben –: Zoltánkát, a magyar sasfiókot. Abban a szobában lakott egy fél évig a nagy Petőfi kis fia, amelyben én születtem. Így esett egy halvány fénysugár az örök glóriából az én szegény fejemre.”
