Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Benkő a döntőig

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • C. L. • SPORT • 2011. augusztus 21. 07:00
Benkő a döntőig
Salakmotor
Képünk egy korábbi versenyen készült. Fotó: Rusznyák Csaba

A horvátországi Goricanban folytatódott a háromnemzetes junior körverseny, az elmaradt gyulai fordulót követően a IV. fordulóval.

Benkő Roland az előfutamok során szerzett pontjaival bejutott az elődöntőbe, ahol az értékes második helyezésével kiharcolta a négyes döntőbe kerülést az igen erős mezőnyben. A fináléban sajnos ellenfelei közül egyet sem sikerült megelőznie. Negyedikként végezve ugyan nem kapott pontot, de a legjobbak közé kerülése is dicsérendő. Jelenleg Roland a 43 pontjával a negyedik helyen áll holtversenyben, az élen pedig 56 ponttal Kovacic vezet.

Szilágyi Sándor klubelnök is kint volt a verseny helyszínén, de az elmaradt gyulai forduló újabb időpontját nem sikerült kitűzni, bár októberben valószínűsíthető a pótlása. Ezzel szemben jó hír, az V. forduló – eredeti időpontjában – szeptember 3-án szombaton 17 órakor kerül megrendezésre.

 

Összes cikk - lent (max 996px)
+
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)