Keresés


csak pontos egyezésekre
Keresés: oldalakon dokumentumokban, lapszámokban
Archívum
Gyulai Hírlap Archívum

Gyulai Hírlap - Népi építészeti emlékeink a gyökereinket jelentik

Összes cikk - fent (max 996px)
  A  A  A 
GYULAI HÍRLAP • Lindeisz László • KULTÚRA • 2009. július 23. 13:00
Népi építészeti emlékeink a gyökereinket jelentik
Sisa Béla 30 évig szervezte a Békési Népi Építészeti Konferenciákat

A Mogyoróssy János Városi Könyvtárban Sisa Béla, Kós Károly-díjas építész örökségmentő kiállítását nyitotta meg Krasznahorkai Géza, a könyvtár igazgatója. Sisa munkásságát Dobó Ágota építészmérnök, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója mutatta be. Az örökségmentő építésszel Gortka István és Szabó Jenő beszélgetett.

Sisa Béla cseh származású építészdinasztia sarja. A népi építészet iránti érdeklődését a nagyapja meséi keltették fel benne. Munkássága nyomán több száz népi építészeti emlék újult meg országszerte. Az Országos Műemléki Felügyelőség szervezésében több mint 4 évtizedig a magyar népi műemlékek megmentésén dolgozott. 115 emlék feldolgozása, számos könyv, tanulmány, kiállítás, publikáció szerzője, szervezője. Emellett a Kárpát-medence különleges ábrázolásait is kutatja. Sisa a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején járta Békés megyét, Békéscsabán és Békésen végzett felújításokat. Békéscsabán a Meseház, a Szlovák Kulturális Központ, Békésen az Iskolamúzeum, Szarvason a Szárazmalom fémjelzi a nevét. Ezen épületek mindegyikét bemutatja a kiállítás. Könyvei közül számunka legfontosabb a Békés megye Műemlékei című kétkötetes munka, amely ma már csak könyvtárakban vagy magánkönyvtárakban hozzáférhető. Az örökségmentő elmondta, hogy sokat köszönhet városunknak, ahol a könyvet írta. Ezért is fájlalja különösen, hogy Gyulán nem sikerült egyetlen egy műemléki épületet sem felújítania, pedig itt is nagyon szép kisvárosi épületállomány van. Ebben a rohanó, félő világban a népi műemlékek megmentésének ügye elhalófélben van a rendszerváltozás óta.

Sisa Béla 30 évig szervezte a Békési Népi Építészeti Konferenciákat, majd a Szigligeti Nemzetközi Népi Építészeti Konferenciának az elnöki tisztét töltötte be. A konferenciákon résztvevők száma csökken. A magyar kultúrának a szellemi részétől – majdnem mindenütt – az utolsó fillérig megvonták a támogatást. Dobó Ágota elmondta, hogy egy személyi változásnak „köszönhetően” a műemlék-felújítás jelenleg szünetel. Sisát tavaly eltávolították a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalból.

Sisa munkássága után folyamatos a külföldi érdeklődés. Nemrég meghívást kapott a cseremisz miniszterelnöktől. Érdekességként említette, hogy a kiállítási anyagból csak a népi épületeket kérték a cseremiszek. Újabban Erdélybe is kapott meghívásokat. Hivatalos mellőzöttsége ellenére Sisa Béla tovább dolgozik építészeti gyökereink megmentése érdekében. Népi építészeti emlékeink nélkül nincs reményünk arra, hogy emberi léptékű építészeti és szellemi-kulturális környezetben éljünk – foglalta össze Sisa Béla munkásságának lényegét Dobó Ágota.

 

 

 

 

 

 

Összes cikk - lent (max 996px)
A rovat friss cikkei
A Gyulai Hírlap legfrissebb cikkei
Cikkek keresése az online archívumban
Bannerfelhő (max 165px)