A Mágocsi utcai óvoda idén is megtartotta immár hagyományosnak mondható családi sportdélelőttjét. Az egészséges életmód jegyében megrendezett esemény nyitásaként közös bemelegítésen vettek rész a szülők a gyerekekkel. Ezt követően csapatonként ki-ki a saját csoportjának kialakított udvarrészen különböző versenyjátékokra hívta a családokat, valamint ugrálóvár színesítette a gyerek számára a mozgás lehetőséget. A délelőtt folyamán a szülők által készített salátákat és gyümölcsleveket fogyasztották. A felvonult tűzoltóautó is nagy sikert aratott a gyerek körében.
A sportolás után mindenki kellemesen elfáradt, így a tombolasorsolást már ülve izgulhatta végig a társaság. Értékes tombolatárgyak gyűltek össze, amelynek bevételéből az újonnan épült homokozóba homokot, valamint további sport-, és játékeszközöket fognak beszerezni.
Akinek nem sikerült tombolatárgyat nyerni, annak sem kellett üres kézzel távoznia, mert minden gyermek apró ajándékkal térhetett haza.
Nagy Attiláné tagintézményvezető
A rendezvényt felajánlásokkal az alábbi cégek támogatták: Party Varázs Ajándékbolt, Misinkó Katalin Aranysakál Vadászbolt, Két-Kun Bt., Paradicsomi Fittness Centrum, Rokszin Dobra Edit Attraktív javító műhely, Gyula Autóház Kft, Réka Téka DVD filmkölcsönző, Zsebibaba bolt, Fehér Anikó, Megyesi Lászlóné, Centrum Patika, Dalacsi Húsbolt, Tauber Edit Vénusz Szépségszalon, Bende Katalin kozmetikus, Steigervald-tanya, Cora Györgyné Paradicsomi lottózó, Mozsár Alexandra fodrász, Körös-Maros Vidékfejlesztési és Ökogazdálkodási Alapítvány, Igricz Tápbolt, Gyulai Tűzoltóság. Ezen kívül az Óvoda Szülői Munkaközössége, és a szülők.
























