Ünnepélyes keretek között adták át Szentpálfalván a Bem téri játszóteret az elmúlt héten pénteken 16 órakor. Az északi városrész szociális városrehabilitációs pályázatának keretében megvalósult felújítás összértéke 2,7 millió forint, melynek 85%-át az Európai Regionális Fejlesztési Alap biztosította. A két éve tartó, mintegy 400 millió forint összegű beruházás során megújult a Csokonai utcai idősek klubja, a Hajnalcsillag Óvoda, valamint befejezésre vár a Sarkadi úti kerékpárút – hangzott el a megnyitó ünnepségen.
A projekt végéig új arcot kap az Almássy Kálmánné téri közösségi központ, illetve padokkal, kerékpártárolókkal gazdagodik a városrész.
Az ünnepélyes átadáson dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere beszédében hangsúlyozta, a fejlesztések során nem csupán a turisztikai szempontból jelentős közterekre kell figyelmet fordítani, hanem azokra a városrészekre is, amelyek az idelátogató vendégek számára láthatatlanok. Városunk minden lakójának egyforma jogokkal kell bírnia, melyek közül kiemelkedik az életminőséghez való jog – fűzte hozzá.
– A pályázat és az átfogó fejlesztés igazi eredményei majd csak évek múlva fognak megmutatkozni. Azáltal, hogy a városrész sokkal élhetőbbé, barátságosabbá és használhatóbbá válik, felértékelődik a terület, ahogyan az itt található ingatlanok is. Azonban ennél is fontosabb, hogy megnő a városrész megtartó ereje, és erősebbé válik az itt élők kötődése. Ebből a szempontból pedig egyértelműen a gyermekek a legfontosabbak, hiszen ők azok, akik az itt töltött évek jó emlékeinek hatására visszatérnek majd – mondta dr. Görgényi Ernő.
A rendezvényen jelen volt Alt Norbert alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője. A Gyulai Hírlap kérdésére elmondta, a Bem téri játszótér felújítása csupán egy állomása volt annak a programnak, amelynek köszönhetően Máriafalván is megszépülhetett a játszótér, és további átadások várhatók az északi városrészben. Az uniós előírásoknak mindenben megfelel a szentpálfalvai játszótér, mely új csúszdákkal, hintákkal, focipályával és egy filagóriával várja a játszani vágyó gyerekeket – tette hozzá.
Az estig tartó rendezvényen a Körös Táncegyüttes, az Energy Dance Cool Hip-Hop Táncszínház, valamint az Antovszki Band zenés műsora szórakoztatta az egybegyűlteket.


























